Crucio! <<<<<<>>>>>> Avada Kedavra! <<<<<<>>>>>> Imperio!

83. fejezet - A feladat

Cím: Hős a sötétben
Fejezetcím: A feladat
Szereplõk: Bellatrix Black/Lestrange
Jellemzõk: Dráma, Sötét
Osztályozás: 14
Figyelmeztetések:
Leírás: Voldemort új terve...
 

 

 

 


 


 

 

 
 


Voldemort nagyon elégedett volt Draco Malfoy tanulmányi elõmenetelével. Bár véleménye szerint az ifjú tanítvány többre is vihette volna, az eddig elért eredménye is több volt, mint bíztató.

- Feladatom van a számodra, Draco – szólította meg egy ízben. – Hamarosan halálfalóvá avatlak, de ezért cserébe meg kell tenned nekem valamit.

- Amit csak kíván, Nagyúr – felelte a fiú engedelmesen.

- A dolgod mindössze annyi, hogy megölöd Dumbledore-t…

Az ifjú Malfoy megborzongott, elsápadt, majd térdre esett, és a földre hányt. Voldemort gúnyos mosollyal nézett le rá.

- Talán valami baj van?

- De hát, ez képtelenség! – Draco beletörölte a száját talárja ujjába. - Egy ilyen nagy hatalmú mágussal én még nem tudok elbánni!

- Vagy õ, vagy te – A Nagyúr szemei vészjóslóan villantak meg a félhomályban. – A választás rajtad áll.

A fiú talpra kászálódott, majd lehorgasztott fejjel kioldalgott a terembõl.

Bellának egybõl szemet szúrt Malfoy rossz kedve.

- Mi a baj, Draco? – érdeklõdött balsejtelmektõl gyötörve.

- Végem van, Bellatrix, nekem annyi… – dadogta tanítványa holtra vált arccal.

- Mi a baj? A Nagyúr mondott neked valamit? – Bella karja egyszerre viszketni kezdett, és úgy érezte, muszáj megvakarnia.

- Azt mondta, halálfalóvá avat.

- De hát, ez nagyszerû hír! Gratulálok, nagyon büszke vagyok rád!

- Nem ez a lényeg! Meg kell tennem cserébe valamit… – Az ifjú Malfoy könnyezni kezdett.

Bellatrix most már igazán megrémült.

- Mit kell csinálnod?

- Meg kell ölnöm Dumbledore-t - nyögte ki végül a fiú.

- Micsoda? – A boszorkány alig találta a szavakat. - Hogyan bízhatott rád ilyet, hiszen még le sem tetted a halálos átok-vizsgát!

- Nem tudom, de én képtelen vagyok megtenni! – sopánkodott Draco egész testében remegve.

- Semmi baj, kitalálunk valamit! – nyugtatgatta Bella a fiút, és önmagát. - Maradj itt, beszélek vele! Egy ilyen feladatot nem bízhat csak úgy rád…

Malfoy a fejét rázta, mint aki még mindig nem tudja elhinni, hogy épp vele történik meg ez az egész.

Bellatrix dühös fúriaként viharzott végig a folyosókon.

Mit képzel magáról a Mágus? Mi járt a fejében, amikor napvilágra hozta ezt az eleve elvetélt ötletet? Nem, ezt nem teheti meg! Nem lökheti oda Dracót az univerzum talán legnagyobb hatalmú varázslójának! A fiúnak esélye sem lesz Albus Dumbledore ellen.

Kopogtatás nélkül rontott be a Nagyúr szobájának vasalt tölgyfa ajtaján.

- Mit akarsz? – förmedt rá Voldemort feltekintve egy megsárgult pergamenbõl.

- Hogy tehette? Hogyan bízhatott Dracóra ilyen feladatot?

- Nem azért tartalak, hogy gondolkodj, és nem tartozok neked semmiféle magyarázattal – felelte flegmán a Nagyúr, és ismét az olvasmányába mélyedt.

Bella tanácstalanul toporgott az ajtóban. Most mi a fenét csináljon?

- Van még valami, vagy ott fogsz ácsorogni egész estig? – sóhajtott fel lemondóan a férfi.

- Majd én megteszem! Én majd megölöm Albus-t!

Voldemort felpattant a székérõl, és fenyegetõen megindult a lány felé.

- Eszedbe ne jusson! Azért adtam épp Dracónak a feladatot, mert õ végre tudja hajtani azt az iskola falain belül. Õ képes rá, te nem, ne is beszéljünk tovább a dologról!

Azzal a mágus kilökte a boszorkányt a szobájából, nehogy az tovább akadékoskodjon. Bellatrix csalódottan tért vissza tanítványához.

- Na, mi történt? – kérdezte reménykedve a fiú. – Sikerrel jártál?

- Sajnálom, kicsim, de attól tartok, meg kell tenned, amivel a Nagyúr megbízott!

- De nem tudom, nem mondtam már?

- Majd én segítek, jó? – Bellatrix agya lázasan járt ide-oda a megoldás után kutatva. - Nem is lenne muszáj szemtõl szemben megölnünk…

Az ifjú Malfoy is erõt vett rettegésén, és sorsával megbékélve ó is ötletelni kezdett.

- Valami trükköt kéne kieszelnünk – töprengett fennhangon. - Sosem jönnének rá, mi történt, és bajunk se lenne belõle. Történhetne valami baleset… Talán egy villámcsapás, egy váratlan szívroham…

Bella elismeréssel nézett a fiúra.

- Vagy egy félresikerült hoppanálás egy vulkánba… – Draco arcvonásai kisimultak, száján baljós mosoly fakadt.

- Nem rossz, nem rossz! – borzolta össze a nõ játékosan tanítványa szõke haját. – De stílusosabb lenne valamilyen méreg, vagy átok. Ilyen jól álcázott csecsebecséket könnyedén találhatsz a Borgin&Burkes nevû boltban. Javaslom, amikor elmész Narcissával… vagyis anyukáddal az Abszol útra, nézzetek be oda is!

Ahogy felemlegették Narcissa nevét, a csíkosra festett hajú boszorkány azonnal meg is jelent, hogy hazavigye fiát a nyaralásból. Sipor gyorsan összepakolta Draco cuccait, majd nagy nyögdécselés közepette levonszolta a bõröndöt a lépcsõn.

- Mehetünk, fiam? – kérdezte Narcissa, akin látszott, hogy legszívesebben már egészen máshol lenne.

- Rögtön, csak elõbb elköszönök Bella nénitõl! – válaszolta az ifjú Malfoy, majd odaszaladt nagynénjéhez, és szorosan átölelte. - Jó volt itt lenni, és köszönök mindent!

- Gyere, amikor csak akarsz! – mondta Bellatrix búcsúzóul.

- Anya, nem költözhetnék ide? – fordult Draco hirtelen ötlettõl vezérelve Narcissához.

A nõ arcán mintha korbáccsal vágtak volna végig.

- Szó sem lehet róla! – sziszegte, miközben szemrehányóan nézett a testvérére.

- Akkor ez esetben Lestrange-nek kell odaköltöznie hozzád! – szólalt meg Voldemort a lépcsõ tetejérõl.

- Nagyúr! – Narcissa mélyen meghajolt elõtte, így leplezvén a hallottak feletti érzéseit, és erõsen magához szorította a fiát. – Nem számítottam rá, hogy itt találom…

- Draco kivételes ifjú – jegyezte meg a mágus, miközben lefelé lépdelt a lépcsõkön. - Különleges feladattal bíztam meg, amelyet ha teljesít, halálfalóvá válhat. Ezen feladatában Bellatrix fogja segíteni, ezért oda fog költözni hozzátok egy kis idõre.

- Ahogy parancsolja, Nagyúr! - felelte Narcissa engedelmesen, de kelletlenül.

Bella végig halLgatag volt az úton. Valahol örült, hogy Dracóval maradhat, ugyanakkor aggódott is a rájuk váró feladat súlya miatt.

- Ezt jól megcsináltad, Bellatrix! – jegyezte meg Narcissa leplezetlen dühvel a hangjában. – Minek kellett odahívnod a Nagyurat? Most aztán rászállt Dracóra. Amúgy meg miféle küldetésrõl, meg beavatásról beszélt?

- Halálfaló leszek, ha elvégzek neki egy feladatot – magyarázta anyjának fontoskodva Draco, de az mintha meg se hallotta volna.

- Mire volt ez jó, Bella? Most örülsz, hogy veszélybe sodortad a fiamat?

A vita még a Malfoy-kúriában is tovább folytatódott.

- Elárulnád végre, miféle feladatról beszélt a Nagyúr? – toporzékolt Cissy már-már hisztérikusan.

- Semmiség, a Nagyúr megmondta, hogy sikerrel jár majd, nem kell aggódnod! – tett kitérõ választ a nõvére.

- És Bella néni azt mondta, segíteni fog! – vágott közbe Draco. – Ezért is jó, hogy ide költözött!

- De mit kell tenned? – kötötte az ebet a karóhoz Narcissa.

- Végeznem kell Dumbledore-ral – jelentette ki büszkén a fia.

- NEKTEK TELJESEN ELMENT AZ ESZETEK? – kiáltotta magából kikelve a csíkos hajú boszorkány. – Draco, nagyon sajnálom, de nem lehetsz halálfaló! Még csak meg se próbálkozz a feladat végrehajtásával! Ez túl veszélyes!

- De hát, Bella néni is megmondta, hogy sikerülni fog! – vetette ellen az ifjú Malfoy.

- Ezt akartad, Bellatrix, bogarat ültetni a fiam fülébe? Tudod, mit fog szólni a Nagyúr, ha kiderül, hogy Draco még csak meg sem kísérli megölni az öreget?

- Ugyan, miért is ne próbálhatná meg? Elég ügyes hozzá, másképp a Nagyúr nem válaszotta volna éppen õt! – feleselt vele a testvére.

- Hogy gondolhatja bárki is, hogy egy tizenhat éves fiúnak sikerülhet legyõzni Albus Dumbledore-t?

- A Nagyúr már kiosztotta a feladatot, Draco nem hátrálhat meg! Inkább örülj, hogy a fiadból halálfaló lesz…

- Repesek az örömtõl, tényleg! – gúnyolódott Narcissa. – A fiam öngyilkos akcióra készül, mert az infantilis nénje belekeverte az idióta terveibe, nagyon jó!

- Segítek neki, nem lesz egyedül – jegyezte meg Bella csendesen.

- Te már így is elég bajt okoztál! Draco, menj most a szobádba, elbeszélgetek egy kicsit a nõvéremmel! – fordult a fiához Cissy.

- De ugye, nem bántjátok egymást?

- Nem, mondom, csak beszélgetünk! Menj már!

A fiú vonakodva ugyan, de magára hagyta õket.

- Nincs semmi mód rá, hogy kibújhasson a feladat alól? – kérdezte fojtott hangon Narcissa.

- Attól tartok, nincs – válaszolta Bellatrix.

- Ez esetben védelmezõre van szüksége, aki szemmel tartja, és vigyáz rá az iskolában.

- Kire gondolsz?

- Ki másra, mint Pitonra? Õ tanár, befolyásos, és minden gond nélkül szemmel tudja tartani a fiamat. Minden szempontból tökéletes választás.

- Mármint Perselus? – Bella meg volt rökönyödve.

- Igen. Miért, mi bajod van vele?

- Õ képtelen lesz megvédeni Dracót!

- Tudom, hogy te nem igazán kedveled, de attól még…

- Kilenc hónapos terhes voltam, amikor közölte velem, hogy tõle van a gyerek, utána meg faképnél hagyott! Egy ilyet akarsz megtenni a fiad védelmezõjének?

- Ne emlegesd már mindig a múltat! Az már nagyon régen volt, és biztos százszor is megbánta már a dolgot.

- Piton nem változott meg, hidd el nekem!

- Még ha úgy is lenne, ahogy mondod, akkor sincs más ember, aki szóba jöhetne. És ne is próbálj meg befolyásolni, mert te sem vagy tévedhetelen! Döntöttem, és kész!

Narcissa egy hatalmas pukkanás következtében tova hoppanált. Még szerencse, hogy Bellatrix tudta, hová megy, és így utána tudott hoppanálni a Fonó-sorba.

Mikor odaért, úgy nézett körül a vízparton, mintha még sosem járt volna ott. Azkaban nem egy emléket törölt ki az elméjébõl; az utca nevére ugyan emlékezett, de a másfél évtizeddel ezelõtti helyre már alig.

- Várj! – kiáltott a húga után, aki már a közeli kis ház ajtajában ácsorgott.

Épp indult volna utána, amikor valami furcsa neszt hallott a közeli rekettyésbõl. Gyorsan küldött egy zöld fénysugarat a zaj irányába, majd odasietett megnézni, mi volt az.

- Csak egy róka – bökte meg csalódottan cipõje orrával a leterített lényt. – Már azt hittem, egy auror. Cissy, várj már!

Odarohant a húgához, aki idõközben már bekopogott az ajtón. Ahogy Bella végignézett Piton házán, olyan érzése támadt, mintha rossz helyen járna. A kis lak még lepusztultabb volt, mint annak idején. A vakolat foltokban mállott le a salétromos falakról, az ereszcsatorna is több helyütt hiányzott.

Perselus zsíros haját igazgatva nyitott ajtót nekik.

Bella Narcissa mögött gyorsan besomfordált a házba, nehogy közvetlenül a férfi szemébe kelljen néznie. Piton a jelek szerint már számított a látogatásukra, és azonnal el is fogadta a rá háruló feladatot.

- A fiam… az egyetlen fiam… meg kell védened õt, Perselus! - zokogta Narcissa a padlóra rogyva.

- Büszkének kellene lenned! – förmedt rá a húgára dühösen Bellatrix. – Ha nekem fiaim lennének, örömmel áldoznám fel õket a Nagyúrért.

Cissy felsikoltott nõvére kijelentésére, és legbelül maga Bella is. Hogyan mondhatott ilyet? Most õ állított valótlant, csak azért, hogy így tudassa Pitonnal: ha az õ gyerekén már nem is lehet segíteni, Dracón azért még igen, és hogy a fekete varjúnak ehhez kell tartania magát. Nos, Perselus vagy megértette a rejtett utalást, vagy nem, bár Bellatrix szerint inkább nem.

Mindenesetre a lánynak valamennyire sikerült észhez térítenie Narcissát, mivel Pitonnal végül is letettették a megszeghetetlen esküt, amely szerint a férfi vagy teljesíti a Cissy-nek tett ígéretét, vagy meghal.

- Megyek, és elmondom Dracónak, hogy mégis cselekedhet. Köszönöm még egyszer, Perselus! – hálálkodott örvendezve Cissy, azzal gyorsan távozott is a házból, meg sem várva nõvérét.

- Most boldog vagy, Bella? – érdeklõdött Perselus ingerülten.

- Teljes mértékben. Most aztán muszáj lesz megtenned, amit kértünk tõled, különben igencsak pórul jársz! – kacagott a nõ gúnyosan.

- Nagyon vicces, mondhatom! Csak az a baj, hogy még mindig nem értem, mi bajod van velem?

- Még hogy mi? Talán elfelejtetted, mi volt legutóbb, amikor „segíteni” próbáltál, és nagy kegyesen a képembe vágtad, hogy valójában tõled van a gyerek?

- El kellett mondanom az igazat. Szerencsétlen körülmény volt csupán, hogy rossz idõpontot válaszottam.

- És az is szerencsétlen körülmény volt, hogy utána faképnél hagytál? – kérdezte Bellatrix vádló hangon.

- El akartál vetélni az utolsó hónapban, még jó, hogy feldühödtem! És el is akartad tiltani tõlem a saját gyerekemet!

- Nem tudtam, mit tehettem volna. Kétségbe estem… - mentegetõzött a lány.

- Jó, hát talán tényleg szólhattam volna korábban is, de e miatt nem haragudhatsz rám örökké! Figyelj, ha ez megnyugtat téged, akkor kimondom: nagyon sajnálom! De arról már tényleg te tehetsz, hogy úgy felidegesítetted magad a szülés elõtt. És lám, azóta sincs gyereked! Dracóra is megpróbálsz rátelepedni, holott Narcissa megmondta, hogy semmi szükségük rád. Nem lehet, hogy azért nincs gyereked még mindig, mert sosem jó neked semmi? Ha valami nem úgy van, ahogy elképzeled, akkor már minden rossz, nemde? Felfoghatnád végre, hogy gyerekbõl nem létezik tökéletes! Te sem vagy az, sõt igencsak messze állsz tõle!

- Leszakadt a méhem, Perselus! – nyögte ki Bella megtört hangon.

- Micsoda? – akadt el egyszerre Piton szava.

- A Minisztériumban rám dõlt egy szobor, akkor sérült meg. A Nagyúr puszta kézzel tépte ki belõlem, majd a kezembe nyomta, hogy csináljak vele, amit csak akarok, mert õ már nem tud vele mit kezdeni…

- Ezt most csak úgy kitalálod… – motyogta Perselus hitetlenkedve.

- Áá, felejtsd el, ne is törõdj vele, nem a te gondod! Csak azért akarom annyira, hogy vigyázz Dracóra, mert ugyan nem az én gyermekem, de fiamként tekintek rá.

- Ezt nem tudtam – mondta csendesen a férfi. – Gyere ide! – Gyengéden a karjaiba zárta Bellatrixot, és a bal tenyerét rátapasztotta a nõ hasára. Bellatrix szemébõl potyogni kezdtek a könnyek.

- Figyelj, talán ennek így kellett lennie! – folytatta Perselus. – Talán neked nem is való gyerek! Bárkivel elõfordulhat, csak te túl komolyan veszed, teljesen bele vagy betegedve ebbe a dologba…

Bella dühösen ellökte magától Pitont.

- Azt hittem, hogy te legalább megértesz, de most már tudom, hányadán állok veled, Perselus!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése