Crucio! <<<<<<>>>>>> Avada Kedavra! <<<<<<>>>>>> Imperio!

78. fejezet - Bellatrix Lestrange és a Főnix Rendje

Cím: Hős a sötétben
Fejezetcím: Bellatrix Lestrange és a Főnix Rendje
Szereplõk: Bellatrix Black/Lestrange, más szereplő, Neville Longbottom, Nymphadora Tonks, Ron Weasley, saját szereplõ, Sirius Black
Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét
Osztályozás: 12
Figyelmeztetések: Gyilkosság, Szereplő halála
Leírás: A csata megkezdődött, és folytatódott is.



 Bellatrix mellett elsuhant egy árny, és a roxfortos diákok közé vetette magát. A nő hosszú szőke hajat látott meglobbanni a levegőben, így arra gondolt, valószínűleg Lucius az, aki elsőként lendült támadásba.

- Ügyes vagy, Harry! - sziszegte Malfoy a Potter-kölyök háta mögé kerülve. - Most pedig szép lassan fordulj meg, és add ide azt nekem, kérlek!


 Bella sem akart lemaradni, társai nyomában ő is előrelépett. Az egyik lány, a vörös hajú szeplős felsikoltott, meglátva, hogy a halálfalók az összes menekülési útvonalukat elzárták.

- Na, add ide szépen! – ismételte meg Lucius most már indulatosabban, tenyerét a fiú felé nyújtva. – Fogytán a türelmem!

- Hol van Sirius? – kérdezte Harry. Szemei tágra nyílva, idegesen jártak ide-oda szemüvegének lencséi mögött.

A halálfalók közül többen felnevettek, köztük Bella is. Nem hitte el, hogy ez a kis görcs fontosabb lett Sirius számára, mint az ő néhai Pollene.

A Sötét Nagyúrnak tehát ezúttal is igaza volt – gondolta. Ostobaság volt pont az unokaöccse segítségével elszöknie előle. De Black most már bizonyára keservesen bánja az árulását, tudja, hogy sokkal jobban jött volna ki a dologból, ha mindvégig hűséges marad a Nagyúrhoz.

- Most sem tévedett! – visszhangozta Lucius Malfoy Bella gondolatait. – Gyerünk, fiú, add már ide a jóslatot!

- Tudni akarom, hol van Sirius! – makacskodott Harry, akár egy akaratos óvodás. Bellatrix jót mulatott ezen magában, akár egy keserédes komédián, és hogy tovább élezze a helyzetet, még rá is tett egy lapáttal. Elkezdte gúnyosan ismételni a fiú szavait, remélve, hogy Harry-nek hamarosan elege lesz a dologból, és felhagy a felesleges szócsépléssel.

- Elfogták őt – hadarta a zavarba hozott Potter-kölyök. – Itt van, tudom, hogy itt van! – Hangja most már bizonytalanabbul csengett, és úgy hangzott, mintha önmagát győzködné.

Vajon a fiai, illetve a kislánya is így viselkednének, ha még életben volnának? – tanakodott magában a nő. Nem, biztos, hogy nem! Ő nem erre nevelte volna őket, nem úgy, mint azok az alantas muglik Harry-t.

- A pici baba sílva felliadt, és azt hitte, idaz, amit áámodott – gügyögte a fiú felé. – Ici-pici bébi Potter!

Harry kezei ökölbe szorultak. Az egyikben ott tartotta a varázspálcáját.

Bellatrix kajánul vette észre, hogy a srác kezd kijönni a sodrából.

Van hát benne spiritusz – nyugtázta elégedetten. – Jobb lesz vigyázni vele! Végül is, ha mélyebben belegondol, nem Harry hibája, hogy a szülei félrenevelték, és nem képezték ki rendesen. Az, hogy alig voltak vele, bizonyos értelemben még jó is, legalább így kevesebb idejük maradt elrontani a fiút.

- Még ne tegyetek semmit! – szólt oda Harry a társainak.

- Halljátok ezt? Halljátok? Úgy utasítgatja a többi kölyköt, mint valami hadvezér! Csak nem gondolja komolyan, hogy szembeszállhat velünk? Nem lehet ennyire botor! Nem tanították meg neki, hogy halálfalóknak nincs értelme ellenszegülni? Igaz is, mugliktól ilyet nem tanulhatott…

- Ó, nem ismered te még Pottert, Bellatrix! – duruzsolta Malfoy fölényesen, szemeit azért egyfolytában Harry-n tartva.

Mire célozhat ezzel Lucius? Nyilván arra, hogy Bellával ellentétben a fiú nem töltött el hosszabb időt az Azkabanban, és ezáltal a nőnek nem állhatott módjában alaposabban kiismerni őt.

– A srác borzasztóan szeret ám hősködni! – magyarázta Malfoy gúnyolódva. - A Sötét Nagyúr tisztában van ezzel, és te is tudnál erről, Lestrange, ha nem az Azkabanban múlattad volna az idődet…

Bellának nem sok hiányzott ahhoz, hogy megátkozza Lucius-t, de valahogy sikerült féken tartania az indulatait.

- Tudom, hogy itt van Sirius! – ismételte meg Harry. – Tudom, hogy foglyul ejtették…

- Megakadt a lemez, öcskös? – jött az évődő hang valahonnan hátulról.

A sötét köpenyesek megint nevettek. Bellatrix kezdte becsülni a srácot. Nem gondolta volna, hogy ilyen akaratos, hogy ennyire kitartó. Igaz, még halvány sejtelme sincs arról, mibe keveredett, hogy mi vár rá…

A nőt ez az akaratosság saját gyerekkori önmagára emlékeztette. Ő is pont ilyen nyughatatlan volt annak idején, mint ahogyan még most is az.

- Ideje, hogy megtanuld, mi a különbség álom és valóság között! – okította a fiút Lucius. - Most pedig utoljára mondom, add ide a jóslatot, különben pálcát használunk! – Malfoy hangja magabiztosan csengett.

De Harry a jelek szerint cseppet sem ijedt meg a fenyegetéstől, és Bellatrix valahol számított is erre.

A többi halálfaló kezdte elveszíteni a türelmét. Volt, aki türelmetlenül topogott, volt aki vérre szomjazva hörögni kezdett.

Bellatrix annyit állt már egy helyben, hogy hirtelen szédülni kezdett. Kiverte a hideg veríték, és hányingere támadt. Eleget élvezkedett már a helyzet felett ez a ripacs Malfoy, ideje már, hogy valaki végre tegyen is valamit!

- Invito jóslat! – próbálkozott Bella elhomályosodó, fátyolos tekintettel, de a bűbáj annyira gyengére sikeredett, hogy a Potter-kölyök simán ki tudta védeni.

- Állj, Lestrange, ne merészeld! – kiáltott rá Malfoy ijedten. – A végén még összetöröd…!

Bellatrix egyre rosszabbul érezte magát.

- Kéreted magad, kölyök? – A nő imbolyogva tett előre pár lépést. - Hát jól van, kapjátok el a kis vöröset! – utasította mellette álló társait. – Lássuk, mit szól a fiú, ha kezelésbe vesszük a kislányt!

- Ha bármelyikük akár csak egy lépést is tesz, ez itt összetörik… – szólt Harry hideg nyugalommal, a magasba emelve a gömböt. – Voldemort nagyon nem fog örülni annak, ha üres kézzel térnek vissza hozzá!

Bellatrix a Nagyúr neve hallatán kényszeresen megnedvesítette ajkait, és fürkészni kezdte a fiú arcát. De csak egy átlagos gyermekarcot látott, amin a bizonytalanság, és az eltökéltség vívta ádáz csatáját.

Vajon tényleg megtenné? Vagy csak blöfföl? És ha megtenné, ha tényleg eltörné a jósgömböt, onnantól mi tartaná vissza a halálfalókat?

Hirtelen valami nagyon furcsa gondolat furakodott az agyába. Vajon Voldemort neki adta volna a kis Harry-t felnevelni, ha nem adódott volna az az „aprócska” malőr a tervében? Biztosan nem. A Nagyúr meg akarta ölni, hiába, hogy akkor még csak egy kisbaba volt. Pedig ha neki adta volna, akkor most az ő oldalukon harcolna, az anyja oldalán, és teljesen más személyisége lenne. Egy aranyvérű herceg vált volna belőle, a Nagyúr eljövendő utódja…

De hová tűnt? – kapott észbe hirtelen. Fel sem tűnt neki, hogy Harry futásnak eredt, társaival a nyomában.

Egyet kivéve.

Egy hang ütötte meg a fülét.

„Longbottom!”

Azonnal felfigyelt rá.

 És csakugyan, Neville Longbottom állt előtte teljes életnagyságban.

Annak a fiúnak az idősebb változata, akit annak idején a gyermekévé akart fogadni. Aki miatt az Azkabanba került, és akit a tárgyalás óta nem láthatott, akivel azóta nem is beszélhetett. De az a röpke pár perc, amíg annak idején a karjában tarthatta, mindennél többet jelentett számára a világon.

És még mindig sokat jelent neki, bármi is történt azóta. Mert akár tetszik neki, akár nem, Neville már hozzá tartozik, nem pedig ahhoz az aszott, vén banya Augustához, aki azt hazudta neki, hogy Bellatrix meg akarta ölni őt, csak hogy ő, a hős nagyi szerencsére időben odaért az aurorokkal, és így még időben sikerült megmenteniük az életét. Holott nem is ez az igazság…

Neville dühösen kiáltott valamit, majd pálcájával felé suhintott.

Bella hitetlen szemekkel meredt a fiúra. Eszébe se jutott védekezni. A bénító átkot elébe ugorva valamelyik halálfaló társa védte ki, majd durván taszított egyet a nőn, csak hogy észhez térítse.

Egy szőke tündi-bündi leányzó időközben rávette Neville-t is a futásra, így a srác hamar eltűnt Bella szemei elől.

A boszorkány teljesen összezavarodott. A Longbottom-fiú rátámadt! Ki a felelős ezért? Ki tudta ennyire átmosni Neville agyát, hogy már fel se ismerje ki a barát, és ki az ellenség?

Hirtelen mindenki egy irányba fordult, mindenki ugyanoda nézett.

Aha, megérkezett a Főnix Rendjének díszes társasága! Mármint azok, akik még életben voltak. Bella azonnal felfedezte köztük Nymphadora Tonksot, aki eléggé feldúltnak látszott, és egyenesen feléje törtetett. Bellatrix úgy vélte, a nő éppen rá feni a fogát.

Valamiért nagyon haragudhat rá ez a furcsa hajszínű lány, akit igazából nem is ismert. No persze, amikor Andromeda hozzáment Ted Tonks-hoz, gratulálhatott volna nekik, vagy azután, hogy Medy megszülte Nymphadorát, érdeklődhetett volna a hogylétük felől, de az igazat megvallva kitagadása után már nem volt kíváncsi arra, hogy mi történik a családjában.

Arra még emlékezett, hogy kisebbik húga titokban szerelmes volt Pitonba, és e miatt féltékeny volt Bellára. Medy abban az időben sokat áradozott a félvér Perselusról, és később az is kiderült, hogy egyszer régen jártak is együtt, még a Roxfortban, de aztán hamar szakítottak.

Mindez már semmit se jelentett Bellának. Már évek óta húga felé sem nézett, és csak most ébredt rá, hogy valójában féltékeny a testvérére. Irigyelte Andromedát, amiért az mert tenni a boldogságáért, és végül el is érte azt. El mert menni otthonról annak ellenére, hogy szülei százszor jobban szerették őt Bellánál, és távozásával még több szeretetet nyert új, saját családjában.
Nymphadora már majdnem odaért hozzá, de ekkor egy fekete halálfaló-gomoly odébbragadta.

Valaki gyengéden megérintette a vállát. Bellatrix megpördült a tengelye körül, és szemtől-szemben találta magát unokatestvérével, Sirius Blackkel.

- Trixy, nem akarlak bántani! – mondta a férfi őszinte egyenességgel nézve a nő szemeibe.

- Én viszont annál inkább téged! – fenyegetőzött Bellatrix. – Otthagytál! Kétszer is otthagytál, amikor igazán nagy szükségem lett volna rád! Hogy tehettél ilyet? – kiabálta a nő magából kikelve.

- Legalább hallgass végig, meg tudom magyarázni! – védekezett Sirius.

A lány behúzta a férfit az egyik polc mögé. Már közel voltak a Misztériumügyi Főosztály kijáratához. A többiek időközben mind kiértek az emlékraktárból, és odakinn csatáztak. Halálfalók a Rend tagjai ellen; az ifjoncok többsége félve hasalt a földön.

- Hogy szöktél meg az Azkabanból? – kérdezte Bella az unokatestvérétől.

- Animágus vagyok, csak épp bejegyzetlen. Az Azkabanban egyszer még melléd is kerültem, a veled szomszédos cellába, csak nem mertem mutatkozni… Kivittelek volna téged is, de mivel teherbe estél, úgy gondoltam, jobb kezekben leszel odabenn…

- Akkor hát, te tehetsz róla! – üvöltötte Bellatrix az eszét vesztve. – Ha akkor kimentesz, ha nem hagysz ott, a kislányom még most is élne…

- Nem tudhattam! Különben is, te el nem tudod képzelni, milyen érzés az, ha a dementorok nap nap után kínoznak…

- Akkor haltál volna meg inkább! - kiáltotta Bella, és támadást indított Sirius ellen.

- Mondd, muszáj ezt csinálnunk? – védte ki az átkot a férfi.

- Sosem bocsátom meg neked, amit velünk tettél! – üvöltötte a nő, és megduplázta pálcájának csapásszámát. – Először otthagytál engem és Pollent az erdőben…

- Bellatrix, értsd meg, Lily és James felkértek, hogy legyek a leendő gyerekük keresztapja! És aztán, nos… hát magukkal ragadtak az események, és teljesen el is feledkeztem rólatok.

- Ez nagyon megható! Jó tudni, hogy ennyire ragaszkodsz a kis Potter gyerekhez… - Bella ádáz csapásaival hátrálásra kényszerítette az animágust. Hamarosan kijutottak az emlékraktárból, amit az a kis vörös nagyrészt már úgyis kész romhalmazzá változtatott.

- Ne merj ártani Harry-nek! – figyelmeztette a férfi, és most már ő is támadott, Bellatrix azonban nagyon jól harcolt, simán hárított minden átkot.

- Ha én elveszíthettem egy gyermeket miattad, akkor te miért ne veszíthetnél el egyet miattam? Így legalább kiegyenlítem a számlát.

- Nem kell ennek így történnie, Trixy! Hibáztam, elismerem, elfogadom a büntetést. De Harry-nek ehhez semmi köze, őt hagyd békén!

Bellatrix lihegve megállt. A küzdelem hevében teljesen kimelegedett, arcán patakokban folyt az izzadtság. Lassan leengedte kezében tartott pálcáját.

- Bella, nézz magadba! Még maradt benned jó! Állj át közénk! Dumbledore még segíthet rajtad!

A nő keserűen elmosolyodott. Tényleg így gondolja ez a fekete kutya? Hogy lehet ilyen naív?

 Sirius félreértelmezte a mosolyt, biztatásnak vette, annak, hogy Bellatrixet végre sikerült jobb belátásra bírnia. Ő is leengedte a pálcáját, és tovább folytatta a győzködést.

- Elviszlek az Ispotályba, a gyógyítókhoz! Ők ismernek minden rossz nyavalyát, ők majd kigyógyítanak!

Rossz nyavalya? Ez meg miről beszél? – tanakodott magában Bellatrix. Nem igaz, hogy nem fogja fel a helyzet súlyát! Ő tehet gyermekei haláláról, és képes úgy beszélni róluk, mintha valamilyen olcsó vackokkal Zonkó Csodabazárából helyettesíteni lehetne az ő pótolhatatlan kincseit? Ennyit ér neki a gyermekei élete? Ennyit az ígéretéről, miszerint megvédi, és segíti úgy, ahogy eddigi életében kellett volna. Elront mindent, és még csak jóvá sem képes tenni!

- És ha csődöt mond minden varázstudomány – folytatta a férfi egyre inkább belelkesedve - a mugli módszerek még mindig segíthetnek. Ott van például a mesterséges megtermékenyítés, a lombikprogr…

Bellatrix szemei elkerekedtek a döbbenettől, de nem reagált, egy árva szót sem szólt. Sirius folytatta zseniálisnak tartott tervének ismertetését, és akkor a nőben valahol elszakadt a cérna.

Sirius nem számított a halálos átokra, amely egyenesen mellkason találta. Utolsó mosolya az arcára fagyott, szeme azonban mély döbbenetet tükrözött. Olyan nyugodtan dőlt be a boltív mögé, hogy az egyszerű járókelő azt hitte volna, hogy csak állva elaludt.

Mikor Sirius testét elnyelte a függöny, Bellatrix felordított, de olyan torzul, hogy senki se értette, mit mond.

Ezt nem kellett volna! Ezt nagy hiba volt megtenni!

Kár volt Siriusnak előhoznia a mugli-témát. Már így is túl sok volt a rovásán. Magára hagyta őt az erdőben Pollennel, majd a börtönben az őrült orvos kezei közt hagyta a még meg sem született Mirellával.

És akkor jön ezekkel a beteges mugli aberráltságokkal! A nyomorultak gyomorforgató machinációival! És még árulásra is biztatja? Hogy a vén bolond Dumbledore-ra cserélje le Urát, és Parancsolóját?

De most megkapta, amit megérdemelt! Ha nem dumál annyit, talán még futni is hagyta volna, még adott volna neki időt a bűnbánatra, arra, hogy megértse végre tetteinek valódi súlyát.

Igen, talán korai volt még végeznie vele! Sirius még nem bánta meg igazán, amit tett, ezt látta, amikor halála pillanatában a szemébe nézett, és abban az értetlenség mély döbbenetét látta.

Bárhogy is alakult, büszke lehet arra, amit tett! Sirius túl buta volt ahhoz, hogy éljen. A boszorkány kihúzta magát, majd jókedvűen belekiabált a csatazajba:

- Megöltem Sirius Blacket! Megöltem Sirius Blacket!
 

 
 

 


 


 

 
 

 

 

7 megjegyzés:

  1. Szia drága! Meglepi nálam! http://sternenlichtbydona.blogspot.hu/2015/10/dij-2.html

    xxDona

    VálaszTörlés
  2. Szia:)
    Egy díj vár rád a blogomon:)
    http://mennyeipokol1.blogspot.com

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm mindkettőtöknek a díjat és azt, hogy egyáltalán gondoltatok a blogomra. Igazán hálás vagyok <3

    VálaszTörlés
  4. Drága Halenka!

    Bár még csak a 10. fejezet fog érkezni, gondoltam itt írok neked.
    Köszönöm, hogy elküldted a blogodat, nagyon tetszik. Még a legelején tartottam (na nem mintha a 10.nem az lenne), rájöttem, hogy én már jártam itt, de akkor jóval kevesebb fejezet volt publikálva. :D
    Mindenesetre most feliratkoztam és az alábbi linkre kattintva egy díj vár rád! :)

    http://avegzetemtrilogia.blogspot.hu/p/dijak.html

    Sok puszi, Agatha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága!
      Köszönöm szépen, hogy már ilyen kevés fejezet után is bizalmat szavaztál nekem és a blognak <3 Tervezem, hogy karácsonyra vagy legalább februárra befejezem, szóval már nem fog olyan sok meglepetés érni a főlapon, de a történetben remélhetőleg annál inkább ;)

      Törlés
  5. Szia!:)
    Kaptál egy díjat! Itt éred el: http://sajatverseimdalaim.blogspot.hu/2015/11/1-dijam.html

    VálaszTörlés