Crucio! <<<<<<>>>>>> Avada Kedavra! <<<<<<>>>>>> Imperio!

76. fejezet - Szűkszavú kényszer

Cím: Hős a sötétben
Fejezetcím: Szűkszavú kényszer
Szereplõk: Bellatrix Black/Lestrange
Jellemzõk: Sötét
Osztályozás: 16
Figyelmeztetések: Gyilkosság, Szereplő halála, Kínzás, Erotikus tartalom
Leírás: Egyesek megjósolták, mások nem is gondolták. Újabb climax pont a jövőre nézve.
 
  
 

 

 




 A lány arca elvörösödött.

Hogyan tehette meg azt Briannel?

De szégyene kisvártatva ádáz dühbe csapott át. És a férfi vajon miért nem állt ellen neki, miért használta ki a helyzetet?

Szerette volna megbüntetni az őrt, de inkább gyengéden végigsimított szépen gömbölyödő hasán, és ettől egyből megnyugodott.

Brian a fejét lehajtva, szomorúan botorkált ki a szobából, és Bellának egy kicsit máris hiányozni kezdett.

Pár perccel később Bűzös, a házimanó slattyogott be hozzá.

Megállt két lépés távolságra tőle, majd koszos, foszlott ingének ujjából előkotort egy megviselt pergamendarabot.

- Sipor küldi – jelentette egykedvűen, és már ott se volt.

Bellatrix gyorsan átfutotta a levelet.

Hűséges manója először is elpanaszolta, mennyire hiányolja úrnőjét, majd leírta, hogy már háromszor próbált meg behatolni az Azkabanba szabadító szándékkal, de mindháromszor ideje korán elkapták a dementorok, vagy az aurorok, és ezen utóbbiak kétszer jól el is náspágolták.

Aztán arról is beszámolt, hogy az egyik ilyen alkalommal egy sebhelyes arcú őr is csatlakozott a bántalmazókhoz, és miközben őt rugdosta, elkottyantotta, hogy az úrnőnek kislánya lesz, és hogy jobban teszi, ha többször nem próbálkozik a hozzá való bejutással, mert nem biztos, hogy élve ki is jut onnan…

Ezt olvasván Bellának könnyek szöktek a szemébe.

Kislánya fog születni!

Természetesen ő épp annyira örült volna egy kis legénynek is, de mivel a fiúkkal eddig nem volt szerencséje, abban reménykedett, hogy egy kislánynak talán több esélye lesz a túlélésre…

Bár az is aggasztotta, hogy amint megszüli a gyermeket, rögtön el is veszik tőle, ennek a lehetőségnek a gondolatát egyelőre agyának egyik hátsó rekeszébe száműzte.

Amúgy meg nem az lenne a legjobb mindkettejüknek? Hogyan nevelhetné fel a kicsit ilyen körülmények között? Bárhogy is fáj majd, el kell engednie!

És azzal hogyan számol el önmaga előtt, hogy hagyja vér szerinti anyja nélkül felnőni a saját lányát? Ezt még nem tudta, de azt igen, hogy a gyermeke legalább biztonságos helyre kerül. Az is lehet, hogy a húgához, Narcissához, vagy más hasonló jótét lélekhez, nem amolyan gonosz mostoha-fajtához.

Visszakényszerítette figyelmét Sipor leveléhez.

Hűséges szolgája végezetül ismét jelenlétének fájó hiányáról biztosította, majd szent ígéretet tett a szöktetés újból és újból történő megkísérlésére. A sorok aljára rákent, rászáradt manókönny bizonyította a leírtak őszinteségét.

 Bellát meghatotta Sipor lojalitása, ugyanakkor a szökés lehetősége meg elgondolkodtatta.

Ez idő tájt az aurorok titkos gyűlést tartottak a parancsnoki szobában.

Az igazgató cirádás dísztalárban feszített, ősz szakálla meg-megrándult, ahogy idegességében a szája szélét rágta.

- Csorba esett az Azkaban hírnevén! – pattogott idegesen. - Amióta ez a nőszemély betette ide a lábát, minden újság velünk van tele! Itt van példának okáért a Reggeli Próféta legújabb száma, olvassák, ha még nem tették volna! – A férfi ingerülten dobta a gyűrött újságot az ijedt aurorok elé. Egyikük felvette, és olvasni kezdett.

„Botrány az Azkabanban!

Biztos forrásból értesültünk arról, hogy a legújabb börtönlakó, Bellatrix Lestrange rejtélyes körülmények között teherbe esett a zord épület falain belül! Néhányan azt mondják, az egyik arra járó auror kívánta meg a halálfalót, mások azt állítják, az aktust egy sajátos kínzási módszernek szánták, csak hogy a boszorkány valljon a gaztetteiről, de valami félresikerült, és ennek most egy ártatlan gyermek issza meg a levét.
Ha a kis fattyú rokonokhoz kerülne, ott csak vérmániáról hallana, az árvaház pedig egyetlen gyereknek sem lehet felemelő perspektíva. Azonban úgy tudjuk, az anyaszerepre teljesen alkalmatlan, életfogytiglanra ítélt halálfaló ragaszkodik születendő gyermeke megtartásához.
Mint időközben kiderült, egy szerencsétlen kislány fogja nemsokára meglátni a napvilágot, hacsak anyjának nem sikerül elpusztítania magzatát még a szülés előtt. Mindazonáltal egyikünk sem lenne olyan baba helyében, akinek egy könyörtelen halálfaló fog életet adni, nemde? Vajon hogyan fog reagálni a későbbiekben az árva, ha tudomást szerez anyja múltbéli sötét ügyeiről?
Azt egyelőre nem tudhatjuk, mi késztette Lestrange-t arra, hogy a kicsi megtartását fontolgassa. Önös érdekeit tekintve valószínűsíthetjük, hogy csak a jobb bánásmód reményében akarja eszközként magánál tudni, nem pedig szeretetből.
Az apa kiléte egy ilyen erkölcstelen nő esetében meglehetősen nehezen megállapítható, talán még maga a boszorkány sincs tisztában vele. Tanulságul mindenesetre levonhatjuk következtetéseinket magáról a híres-neves Azkabanról is. Ha egy szigorúan őrzött rab képes teherbe esni a börtönben, ahol elvileg szigornak, és fegyelemnek kellene lennie, kezdhetünk kételkedni országunk legfőbb védelmi erődítményében…”

Az auror izzadt kezéből kicsúsztak az újság lapjai.

- A dementorok lázadoznak, szerintük nem kellene különleges bánásmódot biztosítani Lestrange-nek – jegyezte meg egy másik auror. – És nemrég írt ránk a Malfoy-család, hogy a történtek után nem hajlandóak magukhoz venni a születendő gyermeket…

- Felkerestem a Tonks-családot – emelkedett szólásra egy harmadik taláros – de ők is valamilyen kitagadást emlegettek, és mereven elzárkóztak az örökbefogadástól.

Az igazgató a homlokát masszírozta. Már megint migrén kínozta.

- És a húgaihoz, valamint az apjához sem kerülhet, megmondták a tárgyaláson – szólt közbe a doktor. - A médián kívül senki sem örül igazán a kialakult helyzetnek. Engem is beidéztek meghallgatásra a kamarához…

- Ha nem varrjuk el ezt a szálat, sosem szállnak le rólunk! – látott fel panaszos hangon egy törpe-auror. – Csak az érdekel majd mindenkit, hogy mi van a kis Lestrange-fattyúval. Sürgősen cselekednünk kell, még mielőtt Dumbledore érdeklődését is felkeltik az események!

Minden szem az ősz szakállú férfira szegeződött.

- Az a gyerek nem születhet meg! – jelentette ki az igazgató ellentmondást nem tűrő hangon. - Doktor, be kell adnia egy vetélést elősegítő bájitalt, ennyi az egész! Senki sem fogja megtudni! Csempéssze bele holnap a vizébe!

Bellatrixnak másnap délután látogatója akadt Brian személyében. Az őr érezte, hogy megbocsátottak neki, ezért felbátorodva, vidáman fecserészett.

- Arra gondoltam, hogy hívhatnánk Paulának! – tette meg javaslatát a baba nevére vonatkozóan.

- Ugyan már, az olyan muglis! – adott hangot nemtetszésének Bella, majd nagyot nyögött, és a hasához kapta a kezét.

- Mi az, rugdolódzik a kicsike? – nevetett fel Brian. – Majd én megnyugtatom!

- Aú, itt valami nincs rendjén! – mondta a nő riadtan. – Hívj segítséget!

A férfi ijedten az ajtóhoz lépett, és kidörömbölt az őrnek.

- Gond van, koma? – nézett be hozzájuk a sebhelyes arcú.

- Nem is tudom… Bellatrix azt mondja, hogy…

- Merlin szakállára, vérzek! – kiáltott fel Bella keserves hangon.

A sebhelyes arcú ijedten elrohant.

Hamarosan ápolók, és aurorok jöttek. Bellatrix nem tudta, mi történik, de abban biztos volt, hogy semmi jóra nem számíthat. Kétségbeesetten zokogott, amíg csak el nem altatták.
A régi cellájában tért magához.

Miért van itt? Nem arról volt szó, hogy amíg a kicsi meg nem születik, kiemelt ellátásban részesül? Mi történhetett?

A cellaajtóhoz támolygott.

Két kézzel nekitámaszkodott a vasajtónak, és már éppen kikiabált volna az őrnek, amikor megérezte… Érezte, hogy a vas jéghideg, dermesztően hűvös.

Dementorok! Megint a dementorok őrzik!

A fájdalom hirtelen hasított az alhasába. Összegörnyedt, és a kőre rogyott.

Nem tudta meddig feküdt ott eszméletlenül. Amikor magához tért, a doktor állt fölötte, és érdeklődve nézett le rá.

- Mrs. Lestrange? – szólt hozzá, de a világért sem segített volna.

- Mi történt? – kérdezte riadtan a nő.

- Attól tartok, elvetélt – szólt flegmán a férfi.

Bellatrix ökölbe szorította a kezét. Túlnőtt körmei tenyere húsába vágtak. A rátörő fájdalom visszatartotta őt az ájulástól.

- Nem, az nem lehet!

- Megesik az ilyen.

Bellatrix pofon vágta a doktort, akinek ettől csáléra ferdült a szemüvege.

- Maguk tették! Maguk ölték meg! – fröcsögte a férfi felé.

- Befejezte? – emelte fel a hangját a doktor a szemüvegét igazgatva. – Csak azért jöttem, hogy értesítsem, több orvosi segítséget nem vehet igénybe, ha csak nincs szó életveszélyről.

A nő nem hitt a fülének.

- Ha netán vérezni kezd, elájul, szédül, fáj a feje, ha alhasi fájások gyötrik…

Bella elsápadt.

- Figyeljen jól rám, épp most magyarázom el, mit kell tennie baj esetén! Egy horzsolás miatt nem jövök ide elsősegélyt nyújtani! Annyit tudok tanácsolni, hogy viselje méltósággal a fájdalmat, és ne panaszkodjon! Helyezkedjen el kényelmes pózba, és simogassa a kérdéses felületet!

A doktor elvigyorodott, majd sietve távozott, egyedül hagyva Bellát nyomorúságával, és fájdalmával.

A lány attól fogva senkire se támaszkodhatott.

A sebhelyes arcú naponta háromszor behozta neki az ennivalót, Bűzös pedig hetente egyszer csak amúgy tessék-lássék módra kitakarította a celláját.

A manótól tudta meg azt, hogy Briant a babájuk halála után eltávolították az Azkabanból, és hogy így már rá sem számíthat többé.

A világ dolgaitól teljesen elszigetelve Bellának volt ideje eltöprengeni a történteken. Hogyan képes egyik pillanatról a másikra ilyesmi megtörténni minden előjel nélkül? Itt valami nagyon nem stimmel!

Újra és újra felidézte azt a napot. Emlékezett, hogy aznap reggel nem a megszokott ember hozta be az ételt. Mit akart éppen akkor tőle a doktor? Miért várta meg, amíg eszik-iszik a reggelijéből? Csak nem ő kevert bele valamit az ételébe?

És hát, tudvalévő, hogy a doktor kinek a bábja, ki irányítja minden cselekedetét… Hiszen magától egy fejfájás-csillapítót sem mert volna felírni senkinek sem…

A nő arra fordult, amerre az igazgató irodáját sejtette, és kiáltozni kezdett.

- Tudom, hogy ti tettétek! Készüljetek fel, mert amint kijutok innen, bosszút állok rajtatok a lányom nevében is!

Százszor is elharsogta fenyegetéseit és átkait, egészen addig, amíg teljesen el nem ment a hangja. Aztán összegömbölyödött a hideg kőpadlón, és némán zokogni kezdett.

- Mirella… - formázták némán az ajkai. – Drága kicsi lányom… Én kincsem…

Bellatrix csak nagyon lassan heverte ki a mérgezést. Testileg ugyan már 4 hét múlva helyrejött, de lelkileg nem gyógyult meg. Vígasztalhatatlan volt a miatt, amit a sors, és a gonosz emberek elvettek tőle.

Próbált a bosszú gondolatába kapaszkodni, de valahogy az is értelmét vesztette számára. Ezért aztán amikor Bűzös hírt adott arról, hogy az igazgatót késsel a szívében, holtan találták az irodájában, akkor sem érzett megkönnyebbülést.

 Aznap este a vacsorájának szánt étel tányérja alatt egy megszárított, lepréselt törtvörös színű virágot talált, de nem igen gondolkodott el az üzenet miértjén, vagy a küldő személyén.

Sokat gondolt viszont a férjére, Rabastanra és Bartyra. Mi lehet velük? Élnek-e még? Hallották, mi történt vele? Hallaniuk kellett! Azkabanban gyorsan terjednek a hírek.

És gondolatai így jutottak el a Nagyúrhoz. Már régóta semmi hír róla, talán tényleg meghalt? Nem, nem halhatott meg, neki szüksége van rá! És amúgy is, a horcruxok életben tartják. Életben kell, hogy tartsák!

De mi van, ha ő már nem is kell Voldemortnak? Persze, kinek is kellene egy ilyen agyonhasznált rongy? Mert rongy volt, semmi több. Egy bábu, amit használhatnak, amivel büntetlenül elszórakozhatnak. Hogy ő mit érez közben, az senkit sem érdekel…

Lehet, hogy a dementorok közelsége miatt válik egyre inkább depresszióssá, lehet, hogy miattuk hatalmasodik el rajta egyre inkább az őrület?

Egyszer például azt álmodta, hogy meztelenül vonaglik a cella rácsaihoz simulva, úgy illegeti magát az őrnek, hátha az megkívánja, és aztán 9 hónap múlva végre igazából szülhet majd egy gyereket… Mindegy már, hogy kinek, csak legyen végre egy! Talán az új igazgató nem olyan, mint az elődje volt, és nem mérgezi meg a magzatot… De az őr a közelébe se ment. Vagy ez nem is álom volt?

Végül már abban sem volt biztos, eszik-e egyáltalán. Annyira legyengült, hogy már felállni sem bírt. Mindig csak aludt, és közben álmodott. Aztán az álom, és az ébrenlét határai lassan összemosódtak.
Egy alkalommal öngyilkos akart lenni álmában, és amikor felébredt, ott találta magát a földön gubbasztva, amint éppen egy patkánykoponyával próbálja meg felnyiszbálni csuklóján az ereket. Ekkor ijedten hajította a sarokba a csontdarabot, és onnantól fogva félt elaludni.

Másnap nagy felfordulás támadt az Azkabanban. Bellatrix az ajtón át is hallotta a kinti sürgés-forgást, de ennek az okát csak két nap múlva tudta meg a börtön manójától.

Bűzös mindenttudó képpel, fontoskodva árulta el neki, hogy Sirius Black valami módon kijátszotta az őröket, és megszökött az Azkabanból.

Megszökött?! Hogy a francba csinálhatta? – ámult el a lány, miközben öntudatlanul nyalogatta csuklóján a Sötét Jegyet. - Hogyan sikerülhetett neki? Ez nem lehet igaz! És őt miért nem vitte magával? Rendben, talán nem volt épp felhőtlen a kapcsolatuk, de hát, mégis csak vér volt a véréből…

Onnantól kezdve naponta megbüntette magát azért, amiért ő nem volt elég eszes ahhoz, hogy kijusson. Egy ízben úgy nekivágta magát a cella vasajtajának, hogy kis híján betört a feje. Attól fogva hallucinálni kezdett. Folyvást a Nagyurat látta maga előtt. Volt, hogy Voldemort csak ült mellette a földön, volt, hogy a cella sarkában ácsorgott, háttal neki, és volt, hogy párszaszóul sziszegett, amiből Bellatrix egy szót sem értett.

Egyik nap aztán igen különös dolog történt.

Hirtelen sajgó érzés hasított az alkarjába, épp oda, ahol a Sötét Jegyet viselte. Mi ez, talán érszűkület? Le kell vágni a karját? Ha esetleg le is vágják, ő meg fogja tartani magának örök emlékül, hiszen azon van rajta hovatartozásának a jele.

A kezét azonban nem vágták le, képzelgése folytatódott. Egyszerre kinyílt a cella ajtaja, és Rodolphus lépett be rajta.

- Roddy! – lelkendezett a nő, és elkezdett feltápászkodni a földről.

- Gyere, Bellatrix, mennünk kell! A Nagyúr hív minket! – szólt a férfi, és felé nyújtotta a kezét.

Ő azonban nem merte megfogni azt, hiszen egy szellemet nem lehet csak úgy megérinteni, lévén az egy anyagtalan entitás. De férje hirtelen kinyúlt érte, és lendületesen felsegítette.

- Te… te valóban itt vagy? – kérdezte a nő értetlenkedve, rekedt hangon.

- Igen, Bellatrix, itt vagyok! És tudd meg, mindvégig neked volt igazad! - Roddy hangja ünnepélyesen csengett. - A Nagyúr él, nem halt meg, és most végre elérkezettnek látja az időt arra, hogy maga köré gyűjtse híveit! Gyere, ne várassuk!

- Él! Nem halt meg! Elérkezettnek látja az időt! – visszhangozta Bellatrix, és érezte, ahogy az erő lassan visszaáramlik a tagjaiba.

Rodolphus felé nyújtott valamit.

Az a valami lehetett úgy 12 és ¾ hüvelyk hosszú, diófából készült, és sárkány szívizomhúr volt a magja.

6 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Sok-sok szeretettel küldöm neked ezt a díjat! C:
    Puszi, Faithe. x

    http://the-cruel-intentions.blogspot.hu/2015/09/ujabb-ketto-liebster-award-dij.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nahát, nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám <3

      Törlés
    2. Szia! Nagyon jó lett a blogod! A következő részeket mikor töltöd majd fel? :)

      Törlés
    3. Szia! Köszönöm szépen a kedves szavakat, igyekszem hamar feltölteni a következő részt :) Remélhetőleg a hétvégén sor kerül rá, ha nem kell sokat tanulnom :)

      Törlés