Fejezetcím: A körte
Szereplõk: Bellatrix Black/Lestrange, más szereplő
Jellemzõk: Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: 16
Figyelmeztetések: Nemi erőszak, Kínzás, Erotikus tartalom, Durva nyelvezet
Leírás: Bellatrix újabb megpróbáltatásoknak néz elébe a börtönben.
Miután Bellatrix magához tért, próbált visszaemlékezni a történtekre, de hiába kutatott emlékei közt, semmit se talált.
Az õr is eltûnt, mintha ott se lett volna.
Kisvártatva dementorok jöttek érte, és átkísérték a vallatóterembe. Egy durván összetákolt faasztalra fektették, majd kezét-lábát a szélsõ vaskarikákhoz bilincselték. Két marcona alak lépett a kínpadhoz, és válogatni kezdtek a kipakolt vallató eszközök között.
- Nos, Lestrange - kezdte az egyikük - néhány órával ezelõtt a parancsnok szállásáról rejtélyes körülmények között eltûnt egy varázsseprû. Rajtad kívül már mindenkit kikérdeztünk a dologról, de mindeddig eredmény nélkül. Így aztán most te kerülsz sorra… – mondta szinte vidáman, majd durván belecsípett a lány arcába.- Nem gondolod, hogy ha nálam lenne, akkor már nem lennék itt? – kérdezte Bella gúnyosan, félrefordítva vörösödõ arcát.
- Ó, milyen tüzes a kicsike! – vigyorodott el a másik pribék, és egy lángoló ostorral végigsuhintott Bellatrixon.
A nõ felsikított. Ruhája hosszában felszakadt, akárcsak a bõre, melybõl patakzani kezdett a vér.
– És most? Most sem akarsz mondani semmit?
Bella tagadólag megrázta a fejét. Ennek következményeként újabb ostorcsapás következett. Aztán megint egy, és megint egy. Újra és újra.
A huszadik után Bella belátta, hogy kínzói nem fogják abbahagyni az ostorozást, ezért megpróbált cselhez folyamodni.
- Rendben, tudok a seprûrõl! – kiáltotta. - De nem én loptam el!
- Hát ki lopta el, aranyom?
Bellatrix habozás nélkül vágta rá:
- Sirius Black! Black volt az!
A kínzó csalódottan engedte le kezében az ostort.
- És hogy jutott hozzá Sirius a seprûhöz?
- Azt nem tudom… - A lány tekintete a lángoló ostorszíjra szegezõdött. – De hát, az õ cellája van legközelebb a parancsnok szobájához, nem igaz?
- És mibõl jöttél rá arra, hogy Black volt a tettes?
- Kihallgattam õt, és a bûntársát.
A vallató elvigyorodott. Az ostor ismét felemelkedett a kezében.
- Szóval kihallgattad õket, ugye? És hogyan? Az a balfék három szinttel alattad raboskodik.
A tûznyaláb szíj ismét mozgásba lendült.
- Nem, várj! Kopogtak! Kopogással beszélgettek.
Bella nyelt egy nagyot.
- Ismerem a kódokat, onnan tudom. Sirius tette! De többet nem tudok! Siriust kéne vallatniuk, õ többet tudna mondani!
Bele sem mert gondolni, miféle bajba sodorta ezzel az unokaöccsét, de valamit ki kellett találnia, máskülönben már halott lenne. És hát Siriust látta itt raboskodni, más ismerõsét azonban nem…
- Rendben van, Lestrange! Már csak egy dolog van hátra, és végeztünk is. Jutalmul az árulásodért megkapod a hüvelykörtét!
Bella ezt már nem bírta el idegekkel, elveszítette az eszméletét.
Idegen cellában tért magához.
Mindene sajgott, alig bírt felkelni. Vajon mennyi ideje feküdhetett már itt? Arra emlékezett ugyan, hogy kínozzák a tûzostorral, aztán meg hogy Siriusra keni a seprûlopást, de ott véget is értek az emlékei.
Nem rágódott tovább a múlton, akadtak fontosabb teendõi is, mint például, hogy körülnézzen új szálláshelyén.
A helyiségben három cella volt, õ a középsõben álldogált. A jobbra lévõben egy rongyos alak bokájáig letolt nadrággal épp egy edényféleség felett guggolt. Tekintetét lábai közül hirtelen Bellára emelte. A lány látta, hogy férfi az illetõ, aggastyán, és hogy hiányzik a fél szeme.
Ahogy az öreg rájött, hogy Bellatrix õt nézi, hangos, velõtrázó üvöltésbe kezdett, ami halálra rémítette a boszorkányt.
Kintrõl mérges felhördülés jelezte, hogy ha nem fejezi be azonnal a hangoskodást, nagyon csúnyán pórul járhat. De a férfi hajthatatlan volt. Csak üvöltözött, és a hasát simogatta, miközben Bellára nézett. A nõ úgy vélte, valamiféle rohama lehet, azért viselkedik így.
Hirtelen kicsapódott az ajtó, és belibbent rajta valami baljósan ismerõs. Bella elfordította a tekintetét rabtársáról, így kerülvén el azt, hogy végig kelljen néznie, amint a dementor felfalja a szerencsétlen bûnös lelkét. A hangokat azonban hallotta, és ez is elég volt ahhoz, hogy sírógörcsöt kapjon.
Az egész nem tartott tovább két percig, de a lány számára óráknak tûnt. Miután nagy sokára kinyitotta a szemét, az aggastyánra már csak a cella közepén árválkodó éjjeliedény emlékeztetett.
Jobbra magától morgást hallott.
Odakapta a tekintetét.
A hang a tõle balra esõ cella sarkának sötétjébõl jött.
- Hé, ki vagy? – kérdezte félénken.
Karmok kaparásztak a kopott kövön, majd lihegés hallatszott.
Bella elhátrált az ellentétes sarokba.
Újból nyílt a nehéz vasajtó, de a fekete köpenyes rémalak helyett ezúttal a sebhelyes arcú õr lépett be.
Odalökött Bellának egy kenyérvéget, meg egy fej hagymát, majd vakarózni kezdett.
- Jó étvágyat, aranyom! – mondta, majd nyálcsorgató vigyorral a cella vasrácsához tolta sebes képét. – Egyél csak, nagy szükséged van rá!
A lány nem értette.
- Ne játszd meg magad, te lotyó! Tudok a kis románcodról a kollégával…
- Mirõl beszélsz? – Bellatrix meglepetésében félbehagyta a kenyér rágását.
- Igaz, ami igaz, én ilyen jutalomért se szálltam volna szembe egy dementorral, de hát, mint tudjuk, az ifjonti hév… - A férfi szemeivel mohón pásztázott végig Bella testén, amelyet már alig takartak el tépett göncei.
- Fogalmaznál világosabban? – A lány nagyot harapott a hagymából, és a következõ pillanatban csípõsségétõl könnyek szöktek a szemébe.
Az õr elbizonytalanodni látszott.
- Tényleg nem emlékszel arra, hogy mit tett veled az a mázlista, miután elüldözte a dementort? – A sebhelyes arcú megnyalta kicserepesedett ajkait. – Tyûû, de szívesen lettem volna légy a börtönöd falán!
Bellatrix a pribék lábai elé hányta a vacsoráját.
- Ugye sejted, hogy ezt neked kell összetakarítanod? – Az õr bedobott egy velõscsontot a szomszédos cellába, majd csalódott arckifejezéssel távozott.
A lány rá sem bírt nézni a maradék ennivalóra. Miközben puszta kézzel takarította fel a kõrõl hányását, egyfolytában arra próbált meg visszaemlékezni, hogy mi is történhetett vele a dementortámadás után.
Aznap éjjel nem sokat aludt.
Szünet nélkül járatta az agyát, de mindhiába. A dementorcsók közben bekövetkezett a filmszakadás, és a hiányzó filmtekercseknek talán örökre nyomuk veszett.
Ám a sebhelyes arcú szavai tovább kísértették.
…a kis románcod a kollégával…, …az ifjonti hév…, …mit tett veled az a mázlista…
Másnap émelyegve ébredt.
A velõscsont eltûnt a szomszéd cella közepérõl, de eltüntetõjének továbbra sem mutatkozott nyoma, csupán a sarokból hallatszódó elégedett szuszogás árulkodott jelenlétérõl.
Bellatrix mohón habzsolta be reggelijét annak ellenére, hogy az ivóvizében egy fél békalábat talált.
Miután végzett, két auror jött érte, és elvezették az orvosi szobába.
A börtönorvos kelletlenül tette le kezébõl a Reggeli Próféta aznapi, friss számát.
- Ááá, Bellatrix Lestrange! – ásította köszönés helyett. – Fektessék az ágyra, kérem!
A boszorkány olyan kábának érezte magát, hogy nem maradt ereje ellenkezni.
„Biztos tettek valamit az ennivalómba!” – gondolta.
- Feszítsék szét a lábait!
Bellatrix a mennyezetre meredt, így nem láthatta a doktort eltûnni a lábai közt.
- Már százszor megmondtam Manny-éknek, hogy ne használják azt az átkozott körtét, de hát beszélhetek én nekik! - méltatlankodott lentrõl a férfi. Aztán meglepetten felkiáltott.
- Valami baj van? – kérdezte Bella aggodalmas hangon.
- Mrs. Lestrange, attól tartok, hogy… Nem, az nem lehet!
A lánnyal forogni kezdett a szoba.
Az orvos elõbukkant a lábai közül, és döbbent arccal hátrált két lépést.
- Ez botrányos! Itt, az Azkabanban… Hogyan eshetett meg ilyen csúfság?
- De hát, mi történt?
- Tudja azt maga nagyon jól! – köpte a szavakat rá megvetõen az orvos, majd az aurorokhoz fordult. – Ez túlmegy az én hatáskörömön. Valamelyikük szóljon az igazgatónak!
A fiatalabbik elsietett.
A doktor az asztalra roskadt, és tenyerébe temette az arcát.
- Nem mondaná el, mi történt? – hallatszott Bella sírós hangja.
- Maga csak maradjon csendben!
Hamarosan belépett az igazgató.
Frakkot viselt, csokornyakkendõt, cilindert, és dús õsz szakállat. Egyik szemével láncon függõ cvikkert szorított, amely azonnal ki is esett onnan, amint megpillantotta a széttárt lábú nõt a mûtõasztalon.
- Mi a fene történik itt?
- Igazgató úr - kezdte az orvos izzadt homlokát törölgetve - botrányos dolog történt! – Aztán hangját lehalkítva, hogy Bella meg ne hallja, folytatta. - Ez az elítélt minden bizonnyal nemi aktus részese volt az elmúlt két nap során…
Az igazgató meglazította a nyakkendõjét.
- Hogyan történhetett? A dementorok megérezték volna…
A doktor fejével Bellatrix felé intett.
- Azt mondja, õ nem tud semmirõl, és szerintem igazat mond.
Az õsz szakállú férfi ökölbe szorította a kezét, és fel-alá járkálni kezdett a szobában.
- Ez az állásomba kerülhet. Ha Dumbledore megtudja…
- Eltitkolhatnánk… - vetette fel az orvos.
- És ha felcsinálták?
- Az szinte lehetetlen! Tegnap megkörtézték.
- Már megint Manny és a csapata? – sóhajtott fel az igazgató. – Merlin szakállára, én lecsukatom azt a gazfickót!
A fehérköpenyes felettese füléhez hajolt, és halkan belesúgta:
- És ha netán mégis meg találna szülni ez a szerencsétlen, majd megoldjuk valahogy a problémát.
– Doktor, azonnal csinálja meg a terhességi tesztet! – suttogta oda az igazgató a doktornak halálra rémülve. –Biztosat kell tudnunk!
Két nap múlva Bellatrix új cellát kapott, és egy javasasszonyt, aki naponta benézett hozzá érdeklõdni a hogylétérõl.
Aztán egy héttel késõbb elkotyogta Bellának az igazságot, azt, hogy terhes, és hogy e miatt könnyítéseket kap, és kiváltságokat.
Bellatrix valahol mélyen már tudta, érezte az igazságot, így nem is lepõdött meg túlságosan a dolgon.
Különösebb érzelemnyilvánítás nélkül fogadta a kényelmes, új ruhákat, az egyre finomabb, és egyre kiadósabb ételeket. A vizsgálat óta már nem dementorok õrizték, hanem válogatott házimanók, nagy néha egy-egy auror.
Bár az ágya nem volt túl kényelmes, de így is jobban tudott aludni benne, mint a régi priccsén, és végre rendes, vízöblítéses vécébe végezhette el a dolgát, nem pedig éjjeliedénybe!
És ami a legfontosabb, naponta zuhanyozhatott is, ugyan csak hideg vízzel, és szappan nélkül, de ez is jobb volt, mint a semmi!
Aztán egy nap bejött hozzá egy auror, és elmondta neki, hogy megtalálták a gyereke apját!
Bella jól sejtette, az õt a dementorcsóktól megszabadító õr (aki, mint most kiderült, a Brian névre hallgatott) volt az, aki kihasználta öntudatlan állapotát, és megtette vele azt, amit tett.
A férfit tiltott bûbájgyakorlás, és pálcahasználat miatt azkabani fogságra ítélték, foglyának megbecstelenítése azonban szóba sem került a tárgyalásán.
Ez Bellát rettenetesen mérgesítette.
Hogy egy „Expecto patronum!”-használatot számbavesznek a tárgyaláson, de egy erõszaktevést simán elmismásolnak…
Dühében semmi másra nem vágyott, csak hogy a sors újra elébe vesse Briant, hogy egy kicsit elbeszélgessen vele, és hogy egy kicsit megdorgálja…
Aztán ez is megadatott neki.
Az õr addig rágta az igazgató fülét, amíg az meg nem engedte neki, hogy láthassa Bellát, így aztán újra találkoztak.
- Szervusz, kicsim! Örülök, hogy látlak! – lépett be hozzá a férfi ölelésre tárt karokkal.
- Még van képed idejönni? – kiabált rá a lány dühösen.
- Mi a baj? Miért haragszol? – torpant meg értetlenül Brian.
- Még kérdezed? Azt hittem, mellettem állsz! Olyan rendes voltál, aztán meg mindent elrontottál!
- Miket beszélsz? Azok után, amiket érted tettem?
Bellatrix tiszta erejébõl pofon vágta.
A férfi az arcához kapta bal kezét, és dörzsölgetni kezdte az ütés helyét.
- Nem értelek. Megmentem az életedet, majd a kedvedre teszek, ahogy kívánod, erre fel ezt kapom jutalmul…
- Az életmentés még rendben van, de ami utána történt…
Brian értetlenül nézett rá.
- Na de, kedvesem…
- Ne szólíts így!
- Azok után, ami köztünk történt, megvan a jogom arra, hogy így szólítsalak!
- Szóval az, hogy erõszakot tettél rajtam, feljogosít arra, hogy becézgess? – háborodott fel a lány.
- Miféle erõszakról beszélsz?
Most már Bellatrix sem értette.
- Jaj, ne tedd már itt az ártatlant! Kihasználtad azt, hogy eszméletlen voltam, és aljasul visszaéltél a helyzettel!
- De hisz nem is voltál eszméletlen! – méltatlankodott a férfi.
- Te meg mirõl beszélsz?
- Arról, ami történt. Arról, hogy mindvégig magadnál voltál, sõt, úgy vettem észre, hogy leginkább te szorgalmaztad a dolgot!
Bellatrix elsápadt, és nyöszörögve az alhasára szorította a kezét.
- Bellatrix, jól vagy? Ülj le gyorsan!
A nõ aggódva foglalt helyet az ágyán.
- Most már jobb. Brian – fordult kisvártatva a férfihoz –, mondd el részletesen, mi történt azon a napon!
- Hát semmire sem emlékszel? – A férfi arcán döbbenet, és igen, félelem tükrözõdött.
- Csak mondj el mindent! – tért ki a válaszadás elõl Bella.
- Hát, odalibbent hozzád a dementor, hogy megbüntessen azért, amit szerinte elkövettél – emlékezett vissza az õr. - Azt hihette, hogy rám támadtál, és szerintem csak rád akart ijeszteni, de aztán… Aztán valahogy nem bírta abbahagyni. Az aurorok szerint alig talált benned szép emléket, és így nem tudott eleget enni… Már ha érted, hogy gondolom…
- Folytasd! – unszolta tovább a lány, bár igazából félt hallani a folytatást.
- Amikor láttam, hogy nem tudja abbahagyni a táplálkozást, rászegeztem a pálcámat, és végrehajtottam a patrónus-bûbájt. A dementor elmenekült, mi pedig ott maradtunk kettesben…
Brianben benne szakadtak a szavak, de gondolatban folytatta.
„És akkor te teljesen kivetkõztél magadból, szinte rám vetetted magad, és ott csináltuk aztán a dementor hátrahagyott rongyos köpenyén, és olyan jó volt…”
Bella maga elé meredt.
Már emlékezett. Mindenre emlékezett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése