Crucio! <<<<<<>>>>>> Avada Kedavra! <<<<<<>>>>>> Imperio!

Hetvenkettedik fejezet - Neville Longbottom

Cím: Hős a sötétben
Fejezetcím: Neville Longbottom
Szereplõk: Neville Longbottom, Bellatrix Black/Lestrange, más szereplő, Ifj. Barty Kupor, Rabastan Lestrange, Rodolphus Lestrange
Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: 14
Figyelmeztetések: Kínzás, Durva nyelvezet
Leírás: Bellatrix é három társa újabb módot eszelnek ki, hogy megtalálják Voldemortot. Vajon sikerrel járnak?

 
 






Mivel Bellatrix tudott a Nagyúr horkruxairól, biztosra vette azt, hogy Voldemort nem halt meg. Úgy vélte, valószínûleg csak elrejtõzött, hogy így tegye próbára halálfalóit, és ezzel tudja meg azt, ki marad hûséges hozzá, és ki nem.

Nos, igazából Bella hûsége is régen megingott már, de ezt sosem ismerte volna el önmaga elõtt.

Amúgy se jött el még az ideje annak, hogy cserben hagyja a mesterét, hiszen lehet, hogy ezúttal az ténylegesen megsebesült. A dolgok jelenlegi állása szerint nem lett volna túl gerinces dolog éppen most cserben hagynia urát, akitõl õszintén szólva még mindig nagyon félt.

Ezért aztán Rodolphusszal átkutatták fél Angliát Voldemort után, ám sehol sem akadtak a nyomára. Férje elégelte meg elöször a céltalan kutatást.

- Bella, nem szívesen mondom ezt, de talán fel kellene adnunk…

- Igen, ennek az egésznek semmi értelme, be kell, hogy lásd! – helyeselt Rabastan is. – Mi értelme a hasztalan kajtatásnak? Talán a többieknek igazuk van, és a Nagyúr tényleg meghalt.

- Nem halhatott meg! Életben kell lennie!

- Én kitartok Bellatrix mellett – jelentette ki az ifjabbik Kupor elszántan, ellentmondást nem tûrõ hangon.

- Látod, Barty egyet ért velem! – bizonygatta a nõ. - Nem adhatjuk fel, tovább kell keresnünk!

- Bella, elég volt! Nem kutatunk tovább, a vitát lezárom!

- Csak a magad nevében beszélj, te boroshordó! – förmedt rá Roddyra vadul Kupor.

- Legalább rád számíthatok! – sóhajtott fel Bella, hálás tekintettel pillantva volt tanítványára. - De igazuk van, kettõnknek ez a keresés túl veszélyes lenne! Az aurorok sokan vannak, nem lenne esélyünk ellenük. Menj most haza, Barty, késõre jár!

Kupor gyilkos pillantást vetett a másik két férfira, majd búsan, lógó orral távozott.

Rabastan is hazahoppanált, így Rodolphus magára maradt feleségével.

- Köszönöm, hogy így kiálltál mellettem, Rodolphus! – gúnyolódott Bellatrix megvetõen.

- Csak azt tettem, ami nekünk a legjobb…

- Egy fenét, te csak magadra gondoltál!

- Gondolj, amit akarsz, nem érdekel! – morcoskodott a férfi.

Végül õk is hazafelé vették az irányt. Bellatrix egész úton nem szólt a férjéhez. Otthon gyorsan megvacsorázott, majd rögvest nyugovóra is tért. Rodolphus rá hagyta a dolgot. Elég jól ismerte már ahhoz, hogy tudja, jobb ilyenkor békén hagyni. Úgy vélte, reggelre kiheveri ezt az egészet, és akkor talán lehet majd vele normálisan is beszélni.

A lányt azonban még álmában is rémképek kísértették. Halált látott és szenvedést, még hozzá a saját gyerekeiét. Álmában újra és újra átélte a halálukat, fejében újra és újra leperegtek a borzalmas emlékképek.

Nagy sokára ébredt csak fel. Zihálva meredt maga elé. Megtörölte könnytõl nedves arcát, majd kibotorkált a fürdõbe, hogy hideg vízzel frissítse fel magát.

Ahogy belenézett a tükörbe ráébredt, hogy ez így nem mehet tovább. Képtelen tovább együtt élni ezzel a tudattal, muszáj tennie valamit!

Ötletek híján fogta magát, és egy kis sétára indult a holdfényben.

Ahogy bandukolt, egyszerre felleg takarta el a fénylõ égitestet, majd kisvártatva lágyan cseperegni kezdett az esõ.

„Legalább az idõjárás megért, és alkalmazkodik a hangulatomhoz.” - Ám gondolatai hamar komorrá váltak.

„Hol lehet a Nagyúr?” - Hirtelen hasított belé a férfi hiánya. - „Miért nem tér már vissza hozzá?”

Bella nem olyannak ismerte mesterét, mint aki ilyen könnyen feladná. Bár, igaz, egyszer minden ember hibázhat…

- De hát, õ nem ember! – ordította bele keservesen a sötét éjszakába. – Miért hagytál el? – zokogta nekidõlve egy mohás kõfalnak.

Remegõ öklével püfölni kezdte a zöldes, nyálkás követ, és az rögtön fel is sértette a kezét, a megsebzett bõr foszlányai alól pedig csurogni kezdett a vér.

- Hol a csudában lehetsz? – motyogta maga elé a lány eszelõs tekintettel.

Öntudatlanul választotta a hoppanálást, cél nélkül, remény nélkül.

Ismeretlen helyen találta magát. Egy ismeretlen város ismeretlen utcájának ismeretlen háza elõtt.

A családias épület falán névtábla, rajta két név, Frank, és Alice Longbottomé.

„Ezek a nevek… Olyan ismerõsnek tûnnek…” - Bella idegesen megnyalta kiszáradt szája szélét.

Lábujjhegyre állt, és bekukucskált a közeli ablakon. Látta a nappalit, amelyet mugli stílusban rendeztek be, és ez a végletekig felbosszantotta.

A résnyire nyitott ablakon át egyszerre egy kisgyermek sírását hallotta.

Tekintete rátalált egy pufók babára, amint az éppen a kanapén ücsörög. Ahogy köré gyûltek a szülei, az apróság azonnal elhallgatott, és vidám gõgicsélésbe kezdett.

Bellatrix kitágult szemekkel nézte az idilli jelenetet. Észre sem vette, ahogy körme lassan végigszánt az ablaktáblán.

Egyszerûen nem tudta elhinni. Semmi vér, semmi szenvedés. Hogyan lehetnek ilyen boldogok, amikor õ ennyire szenved?

Képtelen volt ölbe tett kézzel várni, valamit tennie kellett.

Hazahoppanált, és a szó szoros értelmében kirángatta férjét az ágyból.

- Bella, mi a fenéért keltettél fel? És mit csináltál a körmöddel? – meredt rá Roddy álomittas tekintettel.

- Figyelj! Nem tudtam aludni, ezért elmentem hazulról. Valahogy egy ház elõtt kötöttem ki, és a nyitott ablakon át meghallottam, amint a bent lévõk a Nagyúrról beszélnek. Biztos vagyok benne, hogy tudják, hol van…

- Biztos, hogy jól hallottad?

- Halálbiztos. De egyedül nem ronthattam rájuk, mivel élve kellenek a vallatáshoz…

Rodolphus felemelte az éjjeliszekrényen lévõ borosüveget, a szájához emelte, majd csalódottan visszatette a helyére.

- Üres.

- Roddy, segítened kell nekem! Élve kellenek, hogy ki tudjam szedni belõlük a Nagyúr tartózkodási helyét!

- Sipor, hozz bort, a mindenedet! – A férfi lassan tápászkodott fel az ágyából. Véreres szemeivel feleségére nézett. – És ketten szerinted elbírunk velük?

- A biztonság kedvéért elhívtam Barty-t, és Rabastant is. Megölni egyedül is meg tudnám õket, de élve kellenek!

Bella szemében eszelõs fények villantak.

Sipor beslattyogott egy kancsó borral. Rodolphus mohón kapta ki a kezébõl az italt, de csak mértékkel ivott.

- Tudod, mostanában nem nagyon bírom a szeszt – magyarázkodott. – Szúr itt valami a mellkasomban, talán tüdõgyulladás…

Nemsokára befutott Kupor és Rabastan is.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet! – adott hangot kételyének Rabastan hatalmasat ásítva.

- Nem hiszed? – visszhangozta Bellatrix vészjóslóan.

- Mi van, ha észrevették, hogy hallgatózol, és csak csapdába akarnak csalni?

- Nem vettek észre! – vetette oda megvetõen a nõ.

- Menjünk, nem várhatunk tovább! – buzgólkodott Barty, és izgalmában folyvást a pálcájához kapdosott.

Rodolphus még gallér alá töltött három korty szíverõsítõt, majd a négy halálfaló útra kelt.

A Longbottom-házhoz érve szétváltak. Bella elõlrõl, Barty és Rodolphus hátulról próbáltak behatolni, Rabastan pedig kinn maradt õrködni.

Bella bûbájjal nyitott ajtót, majd lassan befelé lopakodott.

- Minden rendben, Frank! – hallott bentrõl egy nõi hangot. – Jött válasz Augustától, nemsokára itt lesz, és vigyáz Neville-re…

- Kedves tõle, hogy vállalja, pedig nem is szóltunk neki elõre…

- Mivel méltóztattad elfelejteni, hogy ma van Valentin-nap…

„Valentin nap” – töprengett el Bella mélabúsan. - „Tényleg, ma van! És én nem kapok senkitõl semmit, mondjuk Rodolphustól nem is várnék túl sokat…”

- Na jó, kiment a fejembõl! De ne is csodáld, amilyen idõket most élünk! És az asztalt idõben lefoglaltam!

- Az is szép eredmény egy aurortól! – csípkelõdött Alice Longbottom.

- Aurortól aurornak szeretettel!

„Aurorok?” - Bella szíve hevesebben kezdett dobogni. – „Errõl nem volt szó!”

- Reducto! – Longbottomék hátsó ajtaja hirtelen nagy robajjal berobbant, és két fekete ruhás halálfaló botladozott be rajta elõre szegezett pálcával a kezében.

A két Longbottom meglepõen gyorsan reagált. Alice oldalt gurult estélyi ruhájában, és pálcája máris a kezében termett.

Frank ugrott egyet hátra, majd Barty felé dobott egy fotelt. Kupor már nem bírt elhajolni, az ülõ alkalmatosság eltalálta a vállán, pálcáját messzire ütve ki a kezébõl.

- Stupor! – suhintott Alice Rodolphus felé, de elhibázta az erõsen imbolygó férfit. A következõ pillanatban Barty rávetette magát a nõre, és puszta ököllel kezdte püfölni, ahol érte. Alice végigkarmolt az arcán, majd az ágyéka felé tapogatózott, hogy ott késztesse megadásra.

Frank Roddy felé ugrott. Az útnak indított egy halálos bûbájt, de az auror játszi könnyedséggel tért ki elõle, majd egy elegáns revanssal megbénította támadóját. Rodolphus megmeredt álltában, majd úgy dõlt el, akár egy kivágott fa.

- Jövök, Alice! – kiáltott Frank Longbottom pálcáját Bartyra szegezve.

Kupor abbahagyta a csápolást, és félelem nélkül nézett szembe végzetével.

Felesége a sarokba mászott, és vért köhögött fel megszorongatott torkából. Közben tapintatosan elfordult férjétõl, hogy az ne lássa õt ilyen megalázó helyzetben. Miután a padlószõnyegre köpte a vért, visszafordult, és még éppen látta, ahogy egy nõ hátulról leüti a férjét valami súlyos, szürke tárggyal.

- Frank! – kiáltotta panaszosan.

- Frank! – utánozta õt nyivákolva Bellatrix. - Szóval, Alice cica, ha nem akarod, hogy a férjed itt vérezzen el, melletted, ajánlom, gyorsan mondd el, mit tudsz a Nagyúr hollétérõl!

- Nem tudok semmit, engedjétek el Franket! – könyörgött a nõ.

- Crucio! – hangzott fel a vérzõ arcú Barty félig feltépett szájából.

Alice vonaglott a földön, kínjában ide-oda tekergõzött. Kupor szemmel láthatóan élvezte a kínzó bûbáj alkalmazását.

Idõközben Rodolphus is magához tért. Még mindig elzsibbadt tagjait nyújtóztatva odalépett Longbottomhoz, és nagyot rúgott az eszméletlen férfiba.

- Folytassátok, de ne vigyétek túlzásba! – utasította õket Bellatrix. – Én addig körülnézek odafenn…

A nõ egyenesen a gyerekszobába ment.

A duci kis puttó mély álomba merülve szunyókált a puha kiságyban. Szájában cumi, kezében egy kis zöld plüssbéka.

A nõ végigsimított Neville homlokán, majd óvatosan az ölébe vette. A kicsi mocorogni kezdett, de Bella ringatni kezdte, és ettõl újra álomba merült.

- Mostantól egy család leszünk – suttogta ígéretét üveges tekintettel Bellatrix a gyermek fülébe.

Eközben odalenn javában folyt a vallatás.

- Még most sem tudod, mirõl beszélek? – üvöltötte a kérdést Barty Alice Longbottom arcába hullámzó mellkassal, magából teljesen kivetkõzve.

Rodolphus, látva, hogy Frank továbbra is harcképtelen, kiment a konyhába némi innivalóért, de legnagyobb bánatára semmit se talált.

Ez a szemét auror-pár talán antialkoholista? Vagy direkt dugták el elõle a szeszt? Így vagy úgy, de ezzel nagyon felbõszítették!

Visszament Alice-hoz, letérdelt mellé, és az arcába kiabált:

- Hol a pia, te ribanc?

A nõ szemei elkerekedtek, teste egyfolytában remegett. Már nem tudott megszólalni.

- Csak az idõnket vesztegetjük! – veszítette el a türelmét az ifjabbik Kupor. – Megyek, szólok Bellatrixnak, meg lehozom a nõ fattyát. Majd ha a kis kurafi üvölt, megered a hölgyecske nyelve is.

Azzal Barty felment az emeletre, Rodolphus pedig egyedül maradt a nõvel.

- Ha nincs szesz, hát nincs szesz – jelentette ki rezignáltan. – Pedig olyan jól esett volna!

Talárja ujjába törölte kiszáradt, sebes ajkait. Egyszerre megszédült, és az oldalára dõlt. Felkönyökölt, majd Alice-re nézett.

- Mindegy is! Nézd, én megbocsátok neked! Én jó ember vagyok. Sokat szenvedtem én is, veszítettem el gyereket én is, tudom, milyen szar érzés. Nem kell ezt átélned, megkönnyítem neked a dolgot.

Kezeit a nõ nyakára kulcsolta. Alice épphogy csak próbált ellenállni.

- Nem kell megköszönnöd! – sírta meghatottan Roddy, és szorítása egyre erõsebbé vált a nõ nyakán.

Ekkor nyöszörgést hallott a háta mögül.

Frank lassan tápászkodott fel a földrõl. Szemei furcsán keresztbe álltak, és arca különös kékes színben játszott.

- Káposzta, dió, retekleves. Csudajó hajó – mondta Longbottom nagy komolyan.

Rodolphus meglepetésében eleresztette Alice nyakát. Frank ránézett, és meghajolt.

- Mi a fene folyik itt? – értetlenkedett Barty a lépcsõ tetejérõl.

- Makkabeus Urmakki! – kiáltotta Frank, és bebújt a nappali asztala alá.

- Mit csináltál velük, Rodolphus? – üvöltötte Kupor, és lerohant a lépcsõn, hármasával véve a fokokat. – Ha ezt megtudja Bellatrix!

Lestrange megvonta a vállát, és nagy nehezen talpra kászálódott.

- Most mi legyen? – kérdezte vinnyogva Barty. – Õk voltak az egyetlen tanúk arra, hogy hol van a Nagyúr. Most honnan tudjuk meg, merre van? Talán, ha átkutatnánk a házat, lehetséges, hogy találnánk pár nyomot, ami elvezetne minket hozzá…

- Hát nem érted? Õk nem tudtak semmit! – tört ki Rodolphus ingerülten. - Máskülönben már rég elárulták volna, amit tudnak. Ennyi Cruciatust senki sem bír ki vallomástétel nélkül! Tudtam, hogy felesleges idejönnünk. Mondtam én, hogy Bella valamit félreértett…

- Jut eszembe, Bellatrixet nem találtam odafenn…

- Eltûnt? – kérdezte kábán Roddy. – Vége van, mondtam én, hogy a Nagyúr meghalt, de nem, nektek mindenképp ide kellett jönnötök, és persze engem is bele kellett rángatnotok ebbe a hülyeségbe! De tudjátok mit? Engem már nem érdekel! Soha többé nem kutatok Voldemort után, mert egyszerûen nincs értelme! Na, én lépek is…

- Talán igazad van… – vette fontolóra a dolgot Kupor elbizonytalanodva, és szintén távozni készülõdött. – Talán tényleg nem érdemes ezt már tovább erõltetni, a végén még tényleg elkapnak minket, és…

Ekkor Rabastan esett be a bejárati ajtón, és rémülten kiáltozni kezdett.

- El kell tûnnünk innen, de minél hamarabb!

- Mi történt?

- Észrevettek a szomszédból!

- A fenébe! - Rodolphus a mellkasát masszírozta, miközben lassan kiverte a hideg veríték. - És ezekkel a szerencsétlenekkel mit csináljunk?

Barty felkiáltott a lépcsõn Bellának, hogy jöjjön már, majd vigyorogva felelt a kérdésre:

- Ezek már nem ártanak senkinek, akár életben is hagyhatjuk õket…

Ekkor törtek rájuk az aurorok. Ajtón, ablakon át ugráltak befelé, hogy foglyul ejtsék a négy halálfalót, Voldemort négy utolsó, még szabadlábon lévõ hû szolgáját.

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Őszintén szólva, már nagyon régóta szerettem volna belekezdeni a blog olvasásába, és így nyári szünet alkalmával sikerült is... Az első perctől fogva imádtam. Iszonyatosan fantasztikus, ahogyan leírod Bella éltét, ráadásul nem is tűnik hihetetlennek, hiszen a jelleméből adódóan szerintem ezek a dolgok simán megtörténtek vele...
    Öhm, a történettel kapcsolatban lenne egy kérdésem.:) Direkt lettek meg másítva a szereplők életkorai? (gondolok itt Narcissára, Andromedára, Rodolphusra, Rabastanra)
    Gratulálok a történethez, és továbbá sok siket! :)

    Ölel,
    Isobel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, hogy belekezdtél a történetbe, és azt különösen, hogy tetszett is :) Örülök, hogy némileg azért valóságosra sikeredett, ezzel most feldobtad a napomat :D
      A kérdésedre a válasz pedig: nem. Kezdetben, mikor elkezdtem írni, még nem voltam teljesen tisztában a szereplők közti pontos korkülönbséggel még wikipédiával sem. Aztán, hogy tisztult a kép, már annyi fejezet meg volt írva, hogy képtelenség lett volna mindet átírnom.
      Hálás vagyok a kedves gratulációért :)
      Üdv,
      Halenka

      Törlés