Fejezetcím: Az eltűnés
Szereplõk: Harry Potter, James Potter, Lily Evans/Potter, Lucius Malfoy, Perselus Piton, Voldemort, Bellatrix Black/Lestrange, Narcissa Black/Malfoy, más szereplő, saját szereplõ
Jellemzõk: Dráma, Sötét
Osztályozás: 12
Figyelmeztetések:
Leírás: Bellatrixék ismét akcióznak. Mi lesz belőle?
Lucius Malfoy kezei ökölbe szorultak, amikor meglátta Bellatrixot a házában. Arcizmai rángatózni kezdtek, szeme vérbe borult, pálcája pedig szinte a semmiből röppent a kezébe.
- Cissy, mi a fene folyik itt? Megmondtam, hogy ez a cafka nem teheti be ide többé a lábát! – rivallt rá a feleségére. – Hát mit kell még tennem vele ahhoz, hogy végre eltűnjön az életünkből?
- Ugyan már, Lucius, hiszen csak egy alkalomról van szó! Hidd el, többé nem látod, ne húzd már fel annyira magad!
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük! – Lucius ellökte az útjából Cissyt, majd megragadta Bellatrix jobb karját, és elkezdte kitessékelni az ajtón szeretett sógornőjét. - Draco nem a te fiad, megértetted? Meg ne lássalak még egyszer a közelében! Eredj inkább Andromédához! Neki is van gyereke, pátyolgasd inkább az övét, minket meg hagyj békén!
- Várj, Lucius! A testvéremtől akarom hallani, ha nem kívánatos személy vagyok nálatok!
Bellatrix tekintetét Narcissára szegezte, de húga nem sokáig állta a pillantását.
- Menj el, Bella! Sajnálom! – mondta végül Cissy csendesen, szemét lesütve.
A nő ezek után már nem volt kíváncsi többé a húgára. Elhatározta, hogy nem látogatja meg többször, és a kis Dracoval sem törődik.
Az egésznek nem volt már semmi értelme. Heves természetével mindent tönkretett.
Malfoy saját kúriája területén körözést adott ki ellene. Amennyiben meglátják errefelé, törvények ide vagy oda, manók gyilkos sokaságával kell majd szembenéznie.
Bellatrix számára hatalmas lelki megrázkódtatást jelentett az is, hogy Voldemort mostanában ismét nem vette emberszámba.
Csak osztogatta neki a feladatokat, és elvárta, hogy tökéletesen teljesítse őket, de a munkakapcsolaton kívül egyáltalán nem kereste a társaságát.
Rodolphust viszont annál nehezebben tudta levakarni magáról.
A férfi minden bevetése után betért a legközelebbi kocsmába, beivott, majd valahogy hazatántorgott, Bella „legnagyobb örömére”.
Rodolphust ráadásul mindig felizgatta a pia, ezért általában részegen próbált felesége közelébe férkőzni. Ilyenkor olyanokat mondott, amilyeneket józanul soha, és ha Bella megpróbálta észhez téríteni, megsértődött, majd pedig megpróbálta erőszakkal az ágyba vinni őt.
Bellatrix persze nem hagyta magát, erre olyanokat vágott a fejéhez, hogy ha a lány nem fekszik le vele, akkor hogy az istenbe akar gyereket?! Bella egy-egy ilyen eset után nem tudott rendesen aludni, hanem végigsírta az éjszakát, mivel valahol a tudatában volt annak, hogy férje igazat beszél.
Kezdte úgy érezni magát, mint egy robot; minden nap ugyanaz, semmi változás. Narcissa nem beszél vele, ő pedig csak gyilkol, kínoz, nyomoz, este meg menetrendszerűen Rodolphus terrorizálja. Ennyi csak az élet, semmi több? Ó, bárcsak történne már valami!
Az egyik délután épp egyedül feküdt az ágyában, kipihenve a kora reggeli bevetés fáradalmait. A plafont bámulta, és azon gondolkozott, vajon hogyan lehetne kiszedni a mugli-vérfoltot a talárja ujjából úgy, hogy annak színe ne fakuljon ki.
Így belegondolva mélységesen megvetette magát. Úgy érezte, ő csak egy mihaszna háziasszony. Unalmas munka (halálfalóskodás), kényszerférj (Rodolphus), házimunka (vérfolt a taláron). Hát sehogy sem szabadulhat meg ettől a szereptől?
A nőt Rodolphus zökkentette ki gondolatmenetéből. Ahogy odalépett hozzá, arcán páni rémület tükröződött.
- Bellatrix, nagy baj történt! Mindennek vége, menekülnünk kell!
- Roddy, te józan vagy? – Bella odahajolt férje szájához, hogy kiderítse, mennyit ivott, de Rodolphus leheletének cseppet sem volt alkohol-szaga, mi több, lehelete finom menta és citrus illatot árasztott. Bellatrix most már igazán kezdett aggódni.
- A Nagyúr, a Nagyúr eltűnt! – sírta rémülten Rodolphus.
- Hogy lehet az? – ijedt meg most már a lány is.
- Én sem tudom, hogyan történhetett. Épp Potteréket mentünk felfüggeszteni, amikor, nem is tudom, valami gubanc történt, és…
- Mi? Valamelyik mocsok rátámadt?
- Nem. A pasast meg a nőt kinyírtuk, de a gyerek… Talán védő bűbáj, vagy valami más volt rajta, nem tudom…
- Milyen kölyökről beszélsz?
- Potterék fattyáról. Azt hiszem, valami Larrynek hívják. Őt nem sikerült megölnie. Mi meg, meg se próbáltuk… Annyira meglepett bennünket a dolog, hogy inkább elhúztuk a csíkot. Ráadásul az aurorok perceken belül ott termettek. Mi meg akartuk keresni a Nagyurat, de hát, nem volt rá elég időnk…
- Nem volt rá időtök? – rikoltotta Bellatrix. – Hogy lehet az? Ezek szerint a Nagyúr még most is ott van valahol a házban? Segítenünk kell neki! Meg kell találnunk!
- Nem, túl veszélyes! Nekünk most el kell rejtőznünk, nehogy elkapjanak az aurorok! A Nagyúr halála még…
- A Nagyúr nem halt meg! Nem halhatott meg! – sziszegte eszelősen Bella.
- Trixy, szerelmem, ez most nem a képzelgés ideje! Dumbledore emberei sorra kapkodják össze a mieinket, és már a Minisztériumot is visszafoglalták. Menekülnünk kell! Alig maradtunk egy páran!
- Hát, csak ennyire vagy hűséges? – fröcsögte a férje arcába Bellatrix.
- Én csak ésszerűen gondolkodok. Neked is azt kéne tenned!
- Hallod te egyáltalán magad? Én nem tagadom meg a hitemet! Nem fogok menekülni! Sosem kapnak el élve…
- Az mondjuk kétségtelen, hogy a házunk jól el van rejtve – mélázott el a dolgon Rodolphus. - De mi lesz, ha valaki beárul minket?
- Senki se tudja, hol lakunk. Inkább kutassunk! A Nagyúr nem tűnhetett el csak úgy!
- Nem kerülhetek az Azkabanba! Ott nem ihatnék! Ki kell találnunk valamit, mielőtt még túl késő lenne! – Rodolphus elővette a flaskáját, és nagyot húzott belőle. – Gondolkodjunk logikusan! Sorra cipelik kihallgatásra a társainkat. Csak azok menekülhetnek meg, akik azt vallják, hogy az Imperius-átok hatása alatt cselekedtek…
- A mocskos árulók… - köpött a padlóra Bellatrix.
- Támadt egy ötletem! – derült fel Roddy felpüffedt arca. - Nem is lenne olyan rossz, ha minket is őrizetbe vennének. A kihallgatáson azt mondanánk, hogy Imperius-átok alatt cselekedtünk, és…
- Nem fogok hazudni! Inkább elmegyek Bartyért, és Rabastanért. Ezekben az időkben nem jó, ha külön-külön vagyunk.
- Majd én elmegyek Rabyért, te hozd Kuport!
Rodolphus és Bellatrix nekiláttak menteni a még menthetőt.
A nő tudta, hogy Barty minden nap a Francos Fircsók nevű helyen ebédel, ezért oda sietett.
- Barty! – köszönt rá, amikor meglátta a fiút az egyik asztalnál. Az ifjabbik Kupor éppen egy tál főzeléket tömött magába, de amikor észrevette mesterét, félbehagyta az evést, és felállt, hogy illőképpen köszöntse a boszorkányt.
- Hogy van? – kérdezte. – Annyi borzalmas hírt hallani manapság…
- Nekem mondod, Barty? De erről ne itt beszéljünk! Gyere, költözz hozzánk, míg helyre nem hozzuk a dolgokat! Így, egyedül nem vagy biztonságban…
- Nyugodjon meg, kérem! Nekem ott jó, ahol épp vagyok. Rám senki se gyanakszik, de magára annál inkább! Nem lenne szabad nyíltan mutatkoznia, a végén még meglátják!
- Itt senki se keresne.
- A keresésről jut eszembe – meg kell találnunk a Nagyurat! – fogta suttogóra a hangját az ifjabbik Kupor.
- Ugye, te sem hiszed azt, hogy meghalt? – reménykedett a lány.
- Ugyan, az nem lehet! Neki élnie kell, és nekünk muszáj megtalálnunk ót! De félek, senki sem segít nekünk! – sóhajtott mélyeket legkedvesebb tanítványa.
- Én meggyőzöm a férjemet, meg annak a testvérét. Négyen mégis csak többre megyünk, mint ketten.
- Nagyszerű! De hát, hol keressük? Nincs valami elképzelése?
- Lenne pár ötletem, de mindegyik nagyon kockázatos. Először is, ott van a Potter-ház…
- Nem gondolja, hogy ha ott lenne, akkor az aurorok már elkapták volna?
- A Nagyúr jól el tud rejtőzni, úgyhogy nem ártana nekünk is megnézni, hátha mi találunk valamit. Mindent meg kell tennünk a Nagyúrért, ami csak tőlünk telik, emlékezz!
- Engem nem kell figyelmeztetni, már indulok is!
- Hallgass rám, Barty! Túl veszélyes lenne egyedül menned! – Bellatrix nagyon aggódott a fiúért. Félt attól, hogy valami zűrt kavar a háta mögött, és hogy szeretett bizalmasát lecsukják.
- De hát, képtelen vagyok ölbe tett kézzel várni!
- Nem is kell. Együtt találjuk meg a Nagyurat! Gyere, nálunk lesz megtartva a tanácskozás!
Bellatrix és Barty egy szempillantással később már a Lestrange-villában voltak Rodolphusszal és Rabastannal.
- Bellatrix, mi ez az egész? Miért rángattál ide minket? – értetlenkedett Rabastan.
- Meg kell beszélnünk, hol, mikor, és hogyan keressük a Nagyurat! – jelentette be elszántan a nő.
- A Sötét Nagyúrnak vége, ahogyan nekünk is! Nem menekülnünk kéne inkább? – mondott ellent az idősebbik Lestrange.
Bellatrix előkapta a pálcáját, és Rabastanra szegezte.
- Megkeressük, és te segíteni fogsz ebben, megértetted? – kiáltott rá a férfira.
Az riadtan bólintott, majd meghunyászkodva meglapult.
- Helyes. Szóval, javaslom, először a Potter-házat vizsgáljuk át! Roddy, Raby, ti velem jöttök! Barty, te addig szépen értesítsd Lucius Malfoyt a fejleményekről, és vedd rá, hogy a legközelebbi akciónkra velünk jöjjön!
- Nem, én magával akarok menni! – nyafogott a fiú.
- Barty, ne hisztizz, ez most nem annak az ideje! Tedd, amit mondtam! Mindegyikünk nem lehet egyszerre egy helyen, az túl veszélyes lenne!
Bellatrixnak nem lehetett ellentmondani. Barty szomorúan elindult, hogy teljesítse a nő kívánságát, miközben az a társaival elhoppanált a Potter-házhoz.
Bellatrix legszívesebben Pitont is értesítette volna, de a férfi épp próbatanításon volt a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában, ahol bájitaltant szándékozott tanítani a varázslótanoncoknak, így lehetetlen volt elérnie őt.
Barty időközben a Malfoy-házhoz ért.
- Mrs. Malfoy! – köszönt rá az ajtót nyitó Narcissára. – Tiszteletem, a kedves férjéhez jöttem.
- Milyen ügyben? – bizalmatlankodott a nő.
- Nos, Bellatrix küldött, hogy… - Cissynek több se kellett, becsapta az ajtót a jövevény orra előtt.
Eközben Bellatrixék is belopóztak a Potter-házba, hogy alaposan körülnézhessenek.
Odabent szétváltak, és külön-külön nézték át a szobákat. Ahogy Bellatrix belépett a szétzúzott babaszobába, menten előtört belőle a keserves zokogás. Nem elég, hogy a Nagyúr itt tűnt el, neki még az emlékekkel is meg kell küzdenie? Odatámolygott a kiságyhoz, végigsimított a selyemtakarón, majd a kezébe vett pár babaholmit, és beléjük temette az arcát.
Liliomillatú ruhácskák. Nagyon ötletes, Lily… - irigykedett magában. - Ez a semmirekellő Lily Potter! Hogy gebedne meg! Bár, neki már úgyis mindegy! – mosolyodott el keserűen.
Megnézte a kis Harry játékait, holmiját, hogy legalább egy percre közel érezhesse magához. Magához ölelte plüssállatait, majd a cumiját berúgta a kiságy alá, hadd porosodjon ott pár pelenka, és egy csörgő társaságában.
Végül egyikőjük sem talált semmit sem, így Bellatrix csalódottan, letörten vánszorgott haza, éppen úgy, ahogyan Barty is. A fiú hitetlenkedve meredt maga elé. Csak egy egyszerű feladatot kapott, mégsem volt képes rendesen elvégezni, hogy lehet ez? Bellatrix tombolni fog.
- Én tényleg annyira sajnálom! – mentegetőzött mestere előtt. - Próbáltam beszélni Malfoy-jal, de Narcissa nem engedett be.
- Hát ennyire sem voltál képes? – förmedt rá Bella düösen, és csalódottan.
- Bocsánat, de nem rajtam múlott!
- Jelenleg minden rajtunk múlik!
Kupor nem szólt, de láthatóan nagyon bántotta a dolog.
- Jól van, nem is vártam el többet tőled! A húgom nagyon csökönyös. Majd én elrendezem a dolgokat. Te menj haza! Holnap itt találkozunk, de vigyázz, nehogy bárki is meglásson!
Bellatrix összeszedte magát, és Malfoyékhoz hoppanált. A négy őrző-védő házimanóval könnyen megbírkózott, és két perc múlva már benn is volt a házban.
- Mit akarsz itt már megint? – toppant elé a húga. - Megmondtam, hogy nem akarlak még egyszer itt látni!
- Luciushoz jöttem, úgyhogy állj félre! Hozzá sem nyúlok Dracohoz! Jobb elfoglaltságom is akad!
Lucius a kanapén olvasgatta a Reggeli Próféta legfrissebb számát, közben nagyokat szívott mugli lábszárcsontból faragott pipájából. A kis Draco a szőnyegen motoszkált apja lábai mellett, és pirosló fejjel tüdőzte le az apja által kipöfögött mérgező füstpamacsokat.
- Bellatrix! Hogy kerülsz ide? Azt hittem, a múltkor elég érthetően kifejtettem, hogy mi a véleményem az ittlétedről.
- Nem eléggé! Narcissa, magunkra hagynál? – fordult az őt árnyékként követő nővéréhez.
- Ez az én házam, Bella, itt te ne parancsolgass! – kakaskodott Cissy, de látva Bella elszánt ábrázatát, azért kiment a szobából.
- Van képed idebent füstölni, miközben Draco is itt van?
- Te csak ne adj nekem gyermeknevelési tanácsokat, ha megkérhetlek!
- Én csak kimondtam, amit látok. Mindenesetre beszélnem kell veled!
- Mit akarsz?
Bellatrix helyet foglalt a kanapén Lucius mellett.
- Térj a lényegre! Nincs sok időm.
- Mint tudod, a Nagyúr eltűnt. Arra kérlek, segíts megtalálni! Te is halálfaló vagy, ez a kötelességed.
- Nos, épp fél órája vallottam azt az auroroknak, hogy Imperius alatt cselekedtem, így aztán szabadon is engedtek…
- Hogy tehetted? Vállalnod kellett volna a börtönt!
- A családomra is gondolnom kellett. Miattuk nem vallottam.
- Ugyan, te is tudod, hogy ez nem igaz! Csak a saját tetves életedet akartad menteni, különben most másképp viselkednél a gyerekeddel. Például engednéd, hogy a nénikéje is eltölthessen vele egy kis időt.
- Te is tudod, miért nem lehet. Az átok…
- Te nem az átok miatt nem akarsz a közelébe engedni, csak ezt adtad be Narcissának. Téged az zavar, hogy annak idején nem tudtál megfektetni. Valld csak be, hogy innen fúj a szél!
- És ha igen? Nem tehetsz semmit! Most én vagyok előnyben veled szemben, úgyhogy jobb, ha elfogadod ezt az új helyzetet!
- Sajnálom, hogy ilyen apád van! – szólt Dracohoz Bella, majd felpattant, és elsietett. Előtte azonban még odakiáltott Luciusnak:
- Nincs szükségem a segítségedre, megoldom egyedül is, de ha a Nagyúr visszatér, ne is remélj kegyelmet, Malfoy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése