Hatvanhatodik fejezet - Pollen

Cím: Hős a sötétben
Fejezetcím: Pollen
Szereplõk: Bellatrix Lestrange, James Potter, Lily Potter, más szereplő, Perselus Piton, Regulus Black, Sirius Black, Voldemort
Jellemzõk: Általános, Dráma
Osztályozás: 14
Figyelmeztetések:
Leírás: Bellatrixnak megszületik a gyermeke. Más helyzet, hogy hol, mikor, és milyen körülmények között...

Ám mielőtt Voldemort pálcája lecsapott volna Bellatrixra, zaj támadt odakint.

A Nagyúr a lány arcához hajolt, és nyálát fröcsögtetve sziszegte oda neki:

- Hamarosan találkozunk! - Azzal köddé vált.

Egy szempillantással később Sirius Black lépett a ravatalozóba.

- Bella! Mi történt veled? Jól vagy? – kérdezte aggódó hangon földön fekvő unokahúgától. – Kelj fel gyorsan, a végén még felfázol!

A lány felé nyúlt, hogy felsegítse, de a vérben úszó kéz kicsúszott az övéből, és Bellatrix a földre huppant.

- Itt volt, Sirius! – suttogta a lány elgyötörten.

- Kicsoda?

- A Nagyúr!

A férfi rémülten nézett körül.

- És hová tűnt?

- Nem tudom.

- Én ezt nem értem! – Sirius tanácstalannak tűnt. Gyomra felkavarodott a boncteremből beáramló hullaszagtól.

- Biztos nem akart botrányt… – Bella végigsimított a hasán. – De legalább a kicsit nem bántotta.

- Talán mert még nem is tud róla…

- Gondolod?

- Nem is tudom… De most már menjünk innen, mielőtt kidobom a taccsot!

- De hát hová, Sirius? A Nagyúr mindenütt ránk talál.

- Csak a Tiltott Rengetegben lehetünk biztonságban, Dumbledore közelében…

Bella belátta, hogy Siriusnak igaza van, így nem is tétováztak, egyből el is indultak.

A Tiltott Rengetegben lévő házacska kívülről romosnak, és lepukkantnak tűnt, de belülről pont úgy nézett ki, mint amilyenről Bellatrix mindig is álmodozott. Nem volt palota ugyan, de azért jóval több volt, mint egy szerény vacok. Csinos kis családi kuckó volt, otthonosan berendezve.

- Sirius, ez annyira szép! Köszönöm! – hálálkodott a lány könnybe lábadó szemekkel.

- Megyek, levédem, nehogy az idegenek meglássák! Addig te rendezkedj be nyugodtan! Amott van a babaszoba.

- Elképesztő vagy, tudod? – ámélkodott el Bella.

- Ennyi jár neked, és a babának.

- Hálás is vagyok érte, hidd el! Na, de mi lesz, ha a Nagyúr itt is ránk talál?

- Nem fog, nyugodj meg! Biztonságban vagyunk!

Bellatrix öröme azonban nem tartott sokáig. Sirius társasági ember volt, nem úgy, mint unokahúga, aki egy mocsárban is vígan eléldegélt volna egymagában.

A férfi minden reggel visszament a városba, és estig ott is maradt tartani a kapcsolatot barátaival, és igyekezve nem elszigetelődni a nagyvilágtól. Épp csak aludni tért haza Bellatrixhoz, aki lassanként egyfajta aranykalitkában kezdte érezni magát.

Hiszen ő nem mehetett el otthonról, mivel úgy könnyen észrevehették volna. Borzasztó volt minden reggel arra kelnie, hogy egyedül van, hogy Sirius megint magára hagyta őt.

Többször is váltig hitte: a férfi már nem is fog visszajönni hozzá, elment, és teljesen megfeledkezett róla!

Egyre jobban utált ebben a kiszolgáltatott helyzetben lenni.

Úgy érezte, bármikor rátörhetnek, bármikor megkínozhatják, akár meg is ölhetik a magzatával együtt. Persze, fénykorában bárkivel elbánt volna, de terhessége napról napra legyengítette.

Ha esténként kinézett az ablakon, kísérteties árnyakat látott, amint őt bámulják, és csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy magukkal ránthassák az alvilág halálos sötétjébe.

„Hát igen, a Tiltott Rengeteg nem véletlenül tiltott.” – gondolta kényszeredetten elmosolyodva. – „Szörnyek, fejvadászok, ismeretlen lények - igazi vadon bárki emberfia számára.”

Soha nem indult el messzire egyedül. Félt, hogy eltéved, és aztán kóvályoghat egyedül a fák között. Nagy bajban lett volna, ha menekülnie kell…

Bár megpróbálta, nem tudott nem tudomást venni a körülötte lévő vadonról. Az erdő, az árnyak, az őt fürkésző szellemek nem hagyták nyugodni. Inkább halálra rémítették.

Rá kellett ébrednie, bárhogy áltatja is magát, egyedül van. Egymaga a természet teremtményei, a gyilkos bestiák ellen.

Legtöbbször inkább álló nap a házban rejtőzött.

Próbált olyan szobát találni, amelyikben nincs ablak, de ilyenre nem lelt. Amikor aztán már nagyon félt, lekuporodott az egyik sarokba, ahol viszonylagos takarásban volt, felhúzta a térdeit, és zokogott. „Sirius, miért hagytál magamra?”

Az apjára is sokszor gondolt, a régi időkre, amikor minden sokkal jobb volt.

Egyszer beborult az ég, és kitört a vihar.

A szél vadul tépte a fák törzsét, ágait. Villámok cikáztak, rengett a föld, a tetőt kopogva csapkodta a jégeső. Letört faágak repesztették a háztető cserepeit.

Bella félve kukkantott ki az ablakon.

Nem látott át a zuhogó eső függönyén. A környező rengeteg szürke pacává maszatolódott, és a kinti, gyorsan hűlő levegő miatt bepárásodott az ablaküveg.

Végül feladta a nézelődést, és e helyett próbált a gyerekére koncentrálni, figyelni a kicsi apró rezdüléseit, de az égszakadás folyvást elvonta a figyelmét.

Lámpást gyújtott, majd levett a polcról egy varázskönyvet, a Mágusok névjegyzékét. A gyermekének szeretett volna nevet választani belőle, de megakadályozta ebben a hirtelen beszakadó ajtó.

Sirius esett át a küszöbön.

A férfi falfehér volt, és reszketett.

- Mi baj? – ölelte át Bellatrix aggodalmaskodva.

- Regulus! Valami történt az öcsémmel! Érzem…

- Ugyan már, csak képzelődsz! – Bella ijedtében elfeledkezett a saját bajáról.

- Bár úgy lenne! De van egy olyan érzésem, hogy soha többé nem látom élve a testvéremet…

Telt-múlt az idő.

Bellatrix terhessége már a kilencedik hónapban járt. Továbbra is sokat volt egyedül, és mostanában már azon kezdett el aggódni, hogy ki fog majd segédkezni nála a szüléskor? Talán az árnyak az erdőből?

Egy nap épp az ágyában fekve szendergett, amikor kopogást hallott. Összerezzent, majd erőt véve magán a bejárathoz botorkált.

Szélesre tárta a masszív tölgyfaajtót, és rábámult a jövevényre.

- Szervusz, Bella! – köszöntötte Perselus Piton.

- Perselus, mit keresel te itt?

- Rossz híreim vannak… – A férfi beljebb lépett, hogy el tudja kapni a lányt, amikor az majd elájul. - Regulus meghalt. Voldemort ölte meg.

Bella aprót sikított, majd a szája elé kapta a kezét.

- Nem akartalak felzaklatni, gyere, feküdj vissza! – szabadkozott Piton.

- Óóó, szegény Regulus! Mit csinált, hogy így végezte? – A lány szemei elkerekedtek. – És most már én következek!

- Ne aggódj, Regulus nem mondott rólad semmit! Nem mondhatott, mivel nem maradt rá ideje! Ő amúgy sem tudott erről a helyről, nyugodj meg!

- De hát, mivel haragította magára a Nagyurat?

- Biztos nem valami aprósággal, elhiheted, bár a Nagyurat ismerve…

Ekkor váratlanul hangok harsantak fel odakintről.

- Kik lehetnek azok? – sápadt el Bella félelmében.

- Elég volt, takarodj innen! Te nem mehetsz be oda! – hallatszott kívülről.

- Igen is, bemegyek, te véráruló senkiházi! Nem tilthatod meg, hogy lássam a feleségemet! – jött a rekedtes felelet.

- Ááá, ez csak Sirius, meg Rodolphus! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Perselus. – De hogy került ide a férjed?

Két birkózó férfitest esett be az ajtónyíláson, és összegabalyodva gurultak ide-oda a kemény deszkapadlón.

- Mit keresel itt, Roddy? – kérdezte Bella kezével védve alhasát.

- Te csak ne szólíts engem Roddy-nak, hogy mertél…, hogy mertél újra teherbe esni?

- Megy az könnyen, ha tudja az ember, kihez kell fordulni! – gúnyolódott a lány.

- És ezúttal ki csinált fel? – Rodolphus szemmel láthatóan megint illuminált állapotban volt, erre utaltak keresztben álló szemei is.

- Vigyázz a szádra, Roddy! – Piton fenyegetően lépett egyet a férfi felé.

Rodolphus erre fel sírva fakadt. Ingujjába törölte nedvedző orrát, és panaszosan kitört.

- Sirius volt, ugye? Vagy a Varjú tette? Mondd már, jogom van tudni!

- Ez csak rám, és a gyerek apjára tartozik…

Férje csak hebegett-habogott, majd bátorításként jól meghúzta belső zsebéből előhúzott butykosát.

- Menj haza, Roddy, és felejtsd el, hogy egyáltalán itt jártál!

- Gyere velem, kicsim! Nézz körül, embertelen egy hely ez! Itt vagy az erdő közepén ezekkel a balfácánokkal…

- Na és, te hogy kerültél ide, te kocsmatöltelék? A Nagyúr tudja, hogy idejöttél? – Piton vészjóslóan előhúzta a pálcáját.

- Téged követtelek, te pupák! Csak aztán leheveredtem egy kicsit az erdőszélen, és a drágalátos barátocskád belém botlott…

Sirius feltápászkodott a földről, és elállta a kijáratot.

- Ugye tudjátok, hogy nem engedhetjük el innen! A Nagyúr ki fogja vallatni…

- Nagyszerű! – mormogta a nő. – Akkor most mit csináltok? Megöli… – Bellatrix szava elakadt a hirtelen rátörő fájdalomtól. Kezét a hasához szorította, összegörnyedt, majd nyöszörögni kezdett.

- A baba! – nyögte. – Jön a baba!

- Most mit csináljunk? – kérdezte Perselus pánikba esve.

- Be kell vinnünk a Mungóba! – jelentette ki Sirius kezeit tördelve.

- De akkor a Nagyúr megtudja az igazságot!

Rodolphus kislisszolt az ajtón, és a közeli kis erdei tóhoz támolygott. Megállt a kristálytiszta, jéghideg víz partján, és csak bámult a mélybe, szinte transzba esve. Aztán hirtelen felsóhajtott, előredőlt, és a következő pillanatban eltűnt a saját maga által vert hullámok között.

Odabenn Bellatrix sikoltozott.

Sirius mellette térdelt, és a kezét szorongatta. Piton ide-oda futkosott a szobában.

- Kórházba kell vinnünk! Hisz mindjárt megszül!

- Már nincs idő! Elfolyt a magzatvíz! Hívjuk ide Pomfrey-t! Ő majd tudni fogja, mit kell tenni! – Sirius arca rángatózott.

- Nem! – harsant fel hirtelen a hátuk mögül.

A két férfi egyszerre nézett a hang irányába.

Rodolphus állt az ajtóban.

Ruhája csurom víz volt, ő maga vacogott nedves öltözékében, de szemmel láthatóan kijózanodott.

- Nem kell segítő! Mi vezetjük le a szülést!

A Black-fiú elsápadt, Piton dadogva térdre esett.

- Sirius, hozz tiszta lepedőket, Perselus, te forralj vizet varázslattal! Siessetek, nincs sok időnk! – Aztán a feleségéhez fordult. - Nem lesz semmi baj, Bella! Tarts ki!

De Bellatrix fájdalmai egyre nőttek. Szakadt róla a víz, és már alig pihegett.

Nem sokkal később mindhárom férfi Bellatrix körül tüsténkedett. A lány hirtelen sivalkodni kezdett.

- Nyomd! Nyomd erősen! – utasította Rodolphus, mire Bella megfeszítette magát ott, alul.

– Erősebben! Még jobban!

- Nem bírom! – nyögte fáradtan a nő, és úgy érezte, menten elájul. Utolsó erejével tolt még egyet, és akkor odalentről meghallott egy nyivákolós, kismacskás hangot.

Lenézett az ölére.

És akkor meglátta azt a véres, nyálkás apró kis jószágot, amint éppen torka szakadtából bömböl, és feléje kapálódzik.

Az egyik önkéntes gyógyító (Bellatrix később sem emlékezett, melyikük) fehér lepedőbe bugyolálta a csöppséget, majd a nő mellére fektette.

- Kisfiú – suttogta Perselus elfúló hangon.

Rodolphus és Sirius egymás vállát karolva néztek anyára és gyermekére.

Bella remegő kézzel ölelte kisbabáját. Végre őt is átjárhatta az a végtelen boldogság, amit egy gyermek megszületése jelent. Az első találkozás mindig különleges, Bellatrix számára pedig különösen az volt, mivel azt hitte, neki sosem lehet gyermeke.

Ahogy ölbe vett magzatát homlokon puszilta, a kicsi azonnal abbahagyta a sírást, sőt valamiféle nevetésszerű hangot hallatott, amitől örömkönnyek gördültek le a boldog anya orcáján.

- Mi legyen a neve? – kérdezte Piton tanácstalanul.

Bellatrix ajkára önkéntelenül tolult a válasz.

- Pollen. Pollen a neve.

Azzal kissé ügyetlenül ringatni kezdte a csöppséget.

– Pollen. Ez lesz a neved. Megfelel így, kicsim? – gügyögte mosolyogva a karjai közt izgő-mozgó babának.

A három férfi tanácskozni kezdett.

Sirius nagy nehezen megértette Rodolphusszal, és Pitonnal, hogy Bellának a kis házban kell maradnia, mivel ez az egyetlen esélye a túlélésre. Más különben Voldemort rátalálna, és megölné.

Nem tartotta ildomosnak azt sem, hogy Bellát sűrűn látogassák, hiszen azzal is csak felesleges kockázatot vállalnának.

Minden maradt hát a régiben, csak Bellatrix ezek után már nem egyedül várta Sirius hazatértét, hanem a kisfiával.

Az erdő pedig tovább figyelte őt.

Bella egészen jól elboldogult egyedül is a kisfiával, ő maga sem gondolta volna, hogy ilyen érzéke van a babázáshoz.

De az etetések, fürdetések, pelenkázások, altatások sem tudták teljesen felülírni a rettegését.

A rejtőzködő árnyak továbbra is figyelték, a szél pedig továbbra is róla susogott. Lehet persze, hogy mindezt csak beképzelte, és hogy mindez csak üldözési mánia, de hát, nem tudhatta biztosan!

Így aztán továbbra is összerezzent minden apró zajra, még arra is, ha egy madár az avart turkálta fel a ház előtt élelem után kutatva.

Egy ízben pedig egy csonka faágra hitte azt, hogy varázspálca, amely éppen őrá szegeződik.

Amúgy sem szívesen mozdult ki otthonról. Csak ha sütött a nap, akkor vitte ki Pollent levegőzni egy kicsit, elvégre mégsem maradhattak állandóan a négy fal közé zárva!

- Van ott valaki? – kiáltott be olyankor félénken a fák közti sötétségbe, de választ soha nem kapott.

„Figyelnek!” – gondolta. – „Elárultam magam, észrevettek! Bármelyik pillanatban ránk törhetnek…”

Egyik nap a kicsi Pollen végigköhögte az egész éjszakát, reggelre pedig be is lázasodott. Bellatrix elpanaszolta az esetet Siriusnak, aki már éppen indult volna útjára.

- És most mit akarsz, mit tegyek? – méltatlankodott a férfi.

- Talán hozhatnál neki valamilyen gyógyszert! Téged nem aggaszt, hogy tüszköl, köhög, és még láza is van?

- Na, és milyen gyógyszert hozzak? – türelmetlenkedett Sirius.

- Mit tudom én, valami gyógyfőzetet, amit le is bírok nyeletni vele! – Bella is kezdte elveszíteni a türelmét.

- Csokis jó lesz?

- Mindegy, csak gyógyuljon meg tőle!

- Rendben, majd hazafelé beugrok az Abszol-útra…

- Mi fontosabb dolgod lehet ennél?

- Vannak kötelezettségeim, Bella! De ma korábban hazajövök, esküszök! Csak előtte még beugrok Jamesékhez, rendben? Négyre itthon leszek…

- Azt hittem, ma egész nap itthon maradsz velünk! – szontyolodott el a lány, miközben megtörölte kisbabája csöpögő orrát. – Arra gondoltam, hogy ha a kicsi jobban lesz, csinálhatnánk valami közös programot…

- Mit lehet csinálni itt, az erdőben? – tárta szét teátrálisan a karjait Sirius.

- Nem tudom, talán rakhatnánk tábortüzet, és süthetnénk mályvacukrot…

- Majd meglátjuk! De most mennem kell! Mire hazajövök, igazán kitisztíthatnád a szőnyeget! Elég koszos már, mivel a cipőd talpán folyton behordod rá az erdei avart…

Bella csak állt, mint a cövek, és szóhoz sem jutott.

Sirius túl sokat enged meg magának vele szemben!

Pedig ő halálfaló!

Talán nem ártana egy kicsit jobb modorra tanítani a férfit…