Fejezetcím: A szobornál
Szereplõk: Lily Potter, Lucius Malfoy, Perselus Piton, Sirius Black, Voldemort, Bellatrix Lestrange, Narcissa Malfoy, más szereplő, Regulus Black
Jellemzõk: Dráma, Sötét, Akció/Kaland
Osztályozás: 16
Figyelmeztetések: Nemi erőszak, Kínzás, Erotikus tartalom
Leírás: Telik az idő. Bellatrix észreveszi, hogy a családjában nélküle is zajlanak az események!
Hazaérve Bellatrix ledobta magáról fekete, dementor csuklyára emlékeztetõ köpenyét.
- Na, milyen volt? – érdeklõdött Rodolphus.
- A látogatás? Borzalmas. Narcissáék a gyerekvállalásról kérdezõsködtek…
Rodolphus észrevette, hogy a téma milyen rosszul érinti Bellát, ezért gyengéden megsimogatta felesége karját, és vigasztalni kezdte.
- Ne sírj már annyit! Lassan nem marad benned víz, és akkor kiszikkad az agyad!
- Nem vagy vicces, ugye tudod? – hervasztotta le férje vigyorát Bellatrix.
- De kedvesem, én csak az igazat mondtam! Látom, hogy esténként - amikor azt hiszed, már alszom -, a párnádat babusgatod. Eddig nem tettem szóvá, de ez most már megrémít! És ahogy a zuhany alatt énekelsz! Mindig ugyanazt az altatót, újra meg újra! Már szinte kívülrõl tudom az egészet!
A lány lehorgasztotta a fejét.
- Nálam jobban senki sem érti meg, min mész most keresztül… – folytatta a férfi gyengéden - de könyörgöm, ez már sok! Talán az lenne a legjobb, ha minél hamarabb újra teherbe esnél!
Bellatrix sírva fakadt. Félrelökte Rodolphust, és zokogva kirohant a házból.
Meg sem állt a kert közepén álló Voldemort szoborig.
Leroskadt a rideg márvány alak elé, és könnyes arccal nézett fel rá.
- Ne haragudj, amiért így rád törtem, de muszáj volt, hogy lássalak! Tudom, még mindig haragszol rám, de kérlek, bocsáss meg nekem!
A szobor szenvtelenül szemlélte a lány vergõdését.
- Piton nem jelentett nekem semmit, Nagyúr! Én mindig is téged szerettelek! És mindig is csak téged foglak! Ezen semmi sem változtathat!
Bella úgy érezte, hogy rögtön meghasad a szíve. Halkan nyüszíteni kezdett, mint valami kiskutya, a világ képe pedig lassan elúszott elõle.
Csend borult a kertre. Egy hang sem hallatszott, és egy lelket sem lehetett látni közel s távol.
- Bellatrixszzzzzzzz!
A lány sziszegõ hangra ébredt. Úgy érezte magát, mint akin végigment egy úthenger. Nagy nehezen kinyitotta a szemét. Ágyéka fájón lüktetett, mintha csak kést forgattak volna benne.
- Bellatrixszzzzzzzz!
Fejét oldalra fordította, és megpillantotta az óriáskígyót.
- Nagini, hívj segítséget! Gyorsan!
A hüllõ nem volt rest, rögvest tovasiklott.
„Mi a fene történhetett? Mit csináltak velem?”
Óvatosan felült, és körulnézett.
Egy erdõ rothadó avarszõnyegén ült. Ruhái tépetten lógtak rajta, testén sebek, ágyékát alvadt vér borította.
Egyszerre hangokat hallott.
- Eressz már el, te hülye sikló! – Piton volt az! Hogy Nagini is pont õt hívta segítségül! - Bella! Merlin szakállára, mi történt veled?
- Vigyél innen, kérlek! – esdekelt a lány, ölét szégyenlõsen takarva a férfi elõl.
Perselus levetette köpenyét, belebugyolálta a megkínzott testet, majd Naginit faképnél hagyva haza hoppanált Bellával.
Fél óra múlva a lány már megfürödve, a férfi egyik ócska vegyészruháját viselve iszogatott valamilyen erõsítõ fõzetet Piton konyhájában ücsörögve.
- Jobban vagy? – Perselus zavartnak, és valahogy elveszettnek tûnt.
- Mondhatni – rebegte Bella bizonytalanul.
- Mondd el, mi történt veled?
Bellatrix maga elé meredt.
- Én… Én csak odamentem hozzá… Beszélni akartam vele, hogy tisztázzam a dolgokat magam elõtt, és…
- Kihez mentél?
- A Nagyúrhoz… Vagyis, hát a szobrához…
- A szobrához? – Piton láthatóan nem értette a dolgot.
- Igen, ahhoz, ami a kertünkben áll.
Perselus gondterhelten beletúrt zsíros hajába.
Bella folytatta.
- Beszéltem hozzá. Aztán rosszul lettem, és minden elsötétült elõttem.
- És akkor valaki elrabolt…
- Elrabolt? De hát, ki tenne velem ilyesmit?
- Csak férfi lehetett az illetõ, mivel… - Piton elharapta a mondat végét.
- Mivel megerõszakolt - fejezte be a lány a gondolatot.
A férfi erre nem szólt semmit. Habib, a házõrzõ odadörgölõzött a lábaihoz. Perselus beletúrt a loncsos bundába.
- És mi van, ha teherbe ejtett? – tette fel a kérdést Bella, és megborzongott.
- Szerintem a Nagyúr tette – jelentette ki Piton.
- Micsoda?
- Csak ez magyarázza Nagini ottlétét.
- A Nagyúr? De miért?
- Ki tudja?
A mágus felállt a székérõl, és a konyhaszekrényhez lépett. Kinyitotta a kredenc egyik ajataját, és elõvett egy baljós kinézetû tárgyat, mely Bellát leginkább egy körtére emlékeztette.
- Mi az? – kérdezte a lány.
- Terhességi teszt. Akarod használni?
- Igen. Hogy mûködik?
- Dugd be oda, alul! – Piton elvörösödött. - Ha a színe kékre vált, nem kell aggódnod, de ha fekete lesz, nagy a baj…
Bellatrix elvette Perselustól az aranysárga eszközt, és bement a fürdõszobába.
Feszült várakozás következett. Kinn is, benn is.
Változik már a színe? Gyerünk már! És végül, megtörtént! A sárga felület elkezdett sötétedni.
Bella gondterhelten lépett ki a helyiségbõl. Piton remegett az idegességtõl.
- Milyen színû lett? Mondd már!
- Nyugi, kék!
- Az jó, nem?
- Persze, nagyon örülök, tényleg! – bizonygatta elkenõdve a nõ.
- Mi bajod, azt hittem, nem akarsz újabb gyereket!
- Na de a Nagyúrtól? Áá, már én magam sem tudom, mit akarok!
- Mert fáradt vagy. Most pihenned kell!
- Rodolphus egy alkoholista barom, Andro utál, Narcissának ott van az a hülye Lucius. És mindnyájan az én véremet szívják! Úgysem hagynak nyugton!
- Menjünk el valahová! Csak te meg én! Akár már holnap indulhatunk! Persze, csak ha elég erõsnek érzed magad hozzá! Én mindent elintézek, te csak aludd ki magad! És nyugodj meg, itt nem eshet semmi bántódásod! Habib, meg én vigyázunk rád!
Bella elmosolyodott, és nemsokára álomba is merült Piton ágyában.
Perselus még aznap éjjel felkereste Cygnust, és beszámolt neki a tervükrõl. Bella apja úgy látszik, megértette a probléma súlyát, mert meg sem próbálta visszatartani õket.
Piton Siport is beavatta a titokba; a kis manó egy óra múlva már hozta is egy bõröndben Bella ruháit, és legfontosabb szépítõszereit.
Otthon aztán Perselus magának is összecsomagolt pár ruhát, és néhány varázseszközt. Alvásra már nem is maradt ideje.
Reggel Bella fájdalmak nélkül ébredt. Magában el kellett ismernie, hogy újdonsült lovagja nagyon ért a bájital-keveréshez.
Zsupszkulccsal utaztak, amely egy zöldelõ tisztásra röpítette õket. A selymes fûvel borított tér közepén egy sátor állt.
- No, meg is érkeztünk! Nézz körül nyugodtan, addig én kipakolok!
De a lány nem mozdult. Inkább Pitont figyelte, ahogy pakolászik.
- A közelben van egy tó. Ha akarsz, úszhatsz egyet!
- Á, nem! Ma inkább csak lustálkodnék!
- Ahogy akarod!
Bellatrix bebújt a sátorba, magára húzott egy takarót, és szinte azonnal el is szundított. Nyugalma azonban nem tartott sokáig.
Nyöszörögve riadt fel álmából.
- A Nagyúr… a Nagyúr… itt van!
- Nem, nincs itt! – csitította halkan Piton. - Csak rosszat álmodtál!
A férfi szorosan magához ölelte Bellát, és gyengéden ringatni kezdte, akár egy kislányt. Öt perc se telt el, és a lány már ismét mélyen aludt.
Reggel végre közelebbrõl is megnézhették a tavat. Amíg Piton úszkált, Bellatrix csak feküdt a parton, és nézte a tájat.
Olyan jó volt itt neki, szinte érezte, hogyan gyógyulnak a sebei, hogyan vidámodik a lelke!
- Gyere, Bella! Jó a víz, próbáld ki! – invitálta kitartóan Perselus.
Végül addig nyaggatta a nõt, amíg az is beugrott a hûs hullámok közé. Úgy lubickoltak a vízben, akár a kisgyerekek. Bellatrix végre felfrissülhetett egy kicsit. Csak két napig maradtak ezen a varázslatos helyen, de a lány számára ez a kis idõ felért egy három hetes gyógykezeléssel.
Aztán, amint hazaért, minden visszatért a régi kerékvágásba…
Hamarosan Andromeda is eladó sorba jutott, és apja neki is kijelölte az ideális férj-jelöltet.
- Kicsim, Macnair mellett jó helyed lesz majd! – gyõzködte lányát Cygnus.
- Macnair mellett? – kérdezte félénken Medy.
- Macnair mellett? – kiáltott fel Bella dühösen. – Apa, ezt nem gondolhatod komolyan! Még hogy Medy, meg õ!
- Ez így igaz, olyan a szaga akár a döghúsé – jegyezte meg félénken Andromeda.
- Hát jó! Egy hónapot adok nektek, hogy találjatok egy ugyanilyen jó partit, de ha nem lesz ilyen, akkor ez a srác marad, és punktum! – szögezte le Cygnus puffogva.
És ha ez nem lett volna elég, aznap még a Nagyúr is magához hívatta Bellatrixot, hogy ellássa õt egy különleges feladattal.
A lány félve állt Voldemort színe elõtt, és a mágus tekintetét gondosan kerülve hallgatta a számárá kirótt parancsot.
- Üdv újra a halálfalók közt, Bella! Elsõ feladatként deríts ki nekem valamit az unokatestvéredrõl, Regulusról!
Bella értetlenül nézett fel a férfira. Az vigyorogva folytatta mondandõját.
- Nagini elárulta, hogy már tudsz a horcruxaimról, ezért bízlak meg épp téged ezzel a dologgal. Nos, az az érzésem, hogy Regulus ezek után szaglászik. Derítsd ki, hogy mi a szándéka velük, és haladéktalanul jelentsd nekem!
A lánynak nem volt nehéz dolga megkörnyékeznie rokonát, mivel Regulus mostanában együtt járt inni Rodolphusszal. Kivárta hát az alkalmat, hogy a férfi félig öntudatlanra igya le magát, ekkor elkísérte õt az otthonáig, és ott kérdõre vonta.
- Reg, miért akarod lenyúlni a Nagyúr horcruxait?
A férfi alig állt a lábán, de szemrebbenés nélkül hazudott.
- Én nem tudok semmi ilyesmirõl.
Bella átkutatta a házat, de semmit sem talált.
- Hát jó, Regulus! Ezt most megúsztad! De vigyázz, ezentúl rajtad tartom a szemem!
Éppen hazafelé tartott, amikor alkarján felizzott a sötét jegy, jelezvén, hogy Voldemort sürgõsen hívatja.
Bellatrix baljós érzésekkel eltelve lépett be a Nagyúr szobájába.
- Hívatott?
- Igen. Nézz csak oda a sarokba!
- Regulus! – Bella arcából minden vér kifutott, ahogy megpillantotta a bilincsbe vert férfit.
- Elkaptam helyetted.
- És most mi lesz vele?
- Minden árulóval végeznünk kell. Õ rád vár, Bellatrix!
- Miért? Mit csinált?
- Kapsz öt percet, hogy elbúcsúzz tõle, aztán pedig megölöd! – Voldemort magukra hagyta õket.
- Bella! – Regulus feltépett szájából nehezen jöttek a szavak.
- Szégyellem, hogy ismerlek, te áruló!
- Meg kell értened! – Regulus véres nyálat köpött a földre.
- Miért szervezkedtél a Nagyúr ellen?
- Miattad.
- Ezt nem értem.
- Már nem bírtam tovább elviselni! – A férfi hangja panaszosan csengett. - Ha mellette vagy, úgy viselkedsz, mint egy drogos! Tennem kellett valamit, és arra jutottam, hogy csak az segít, ha elpusztítom a horcruxait…
- De hát, én boldog vagyok a Nagyúr mellett!
- Õ kényszerített Rodolphushoz! Ha fontos lettél volna neki, akkor nem tette volna tönkre az életedet!
- Mindenkinek áldozatot kell hoznia! Nekem is!
- Ez nem áldozat, ez már mazochizmus! És te bedõlsz neki, újra meg újra! Mondd, milyen érzés minden éjjel a piától bûzlõ férjedhez hazamenni?
- Rodolphus is másképp próbálja feldolgozni a történteket, és én is! Nincs ebben semmi szégyellni való!
- Valóban? És Piton? Talán nem lett volna jobb megszülnöd Piton gyermekét, és aztán békében felnevelnetek?
- Piton félvér. Nem lett volna helyes…
- Mégsem vetetted el! A Nagyúr döntött helyetted, pedig Piton szeretõ, gondoskodó apa lett volna…
- Tévedsz! Perselus csak azt a sárvérû ribancot szereti, nem engem!
- Lehet, hogy õ ezt mondja, de elfelejtettél egy apróságot! Arra nem gondoltál, hogy talán saját magának is hazudik az irántad való érzéseirõl? Aztán ott van Sirius! Õt akkor martad el magadtól, amikor halálfaló lettél. Volt igazi, szeretõ családod, de te mindenkit elüldöztél magadtól!
Bella gondolatai kezdtek összekuszálódni.
- Az lenne a legjobb, ha most kiszabadítanál, és eljönnél velem egy biztonságos helyre!
A lány lázasan kereste a kifogásokat.
- A Minisztériumból nem lehet hoppanálni, te nagyokos!
- Tudom, de más módon is el tudunk szökni! Sirius kölcsönkérte Jamestõl a láthatatlanná tévõ köpenyt, és Sipor becsempészte azt ide. Siess, már nincs sok idõnk!
- Dehogy megyek én el, mit képzelsz? Nekem itt a helyem a Nagyúr mellett!
- Emlékezz; megerõszakolt, megkínzott! Azt akarod, hogy újra megtörténjen?
- Nem, de...
- Nem lesz semmi baj, csak szabadíts ki!
A lány habozva bár, de megszabadította Regulust kötelékeitöl.
- Én maradok – jelentette ki aztán rémülettel a szemében.
- Nem, nem maradhatsz itt! – A férfi mindent tûvé tett a köpenyért, és végül meg is találta azt egy kosár gyümölcs közé rejtve.
- Képtelen vagyok csak úgy elmenni! – Azzal Bella elõkotort zsebébõl egy darab gyûrött papírt, elvett az asztalról egy pennát, és írni kezdett.
„Drága Nagyúr!
Vérzõ szívvel írom neked ezeket a sorokat, hiszen te is tudod, mit érzek irántad. De most el kell, hogy menjek! Talán nem örökre, de ki tudja? Az az igazság, hogy túl gyenge vagyok hozzád! Az érzelmeim vezérelnek, nem az értelem. Kérlek, bocsáss meg, de nem tudok tovább így élni, változtatnom kell a sorsomon!
Mindörökké: a te Bellád!”
Az utolsó szavakat könnyeivel pecsételte meg, majd a levelet az ágyra helyezte.
Aztán bebújt Regulus mellé, a láthatatlanná tévõ köpeny alá, és rögvest el is tûnt szem elõl.
A Nagyúr hamarosan visszatért.
Látszólag nem lepõdött meg azon, hogy üres szoba fogadja.
Az ágyhoz lépett, felvette a levelet, elolvasta, majd összegyûrte, és a földre dobta.
Belláék eközben a láthatatlanság leple alatt kiosontak a nyitott ajtón, és meg sem álltak Sirius házáig.
- Trixy, de jó újra látni téged! – köszöntötte a lányt a Black-fiú.
- Nekem vissza kell mennem…
- Nem mehetsz vissza! Hidd el, helyesen döntöttél!
Sirius megragadta Bella kezét, és bátorítólag megszorította.
- Nem talál itt rám? – Bellatrix nem tudott megnyugodni.
- Emiatt ne aggódj! Amúgy is csak ideiglenesen maradunk itt…
- Te is velem jössz? De miért?
- Nemrég hatalmas hülyeséget csináltam…
Bella leült az ágyra.
- Bepróbálkoztam valakinél, akinél nem lett volna szabad – magyarázta Sirius.
- Kinél?
- Lily Evansnél – bökte ki a férfi nagy sokára. - Természetesen elutasított, és megígérte, hogy senkinek sem beszél a dologról, de hát, gondolhatod… Hogy nézzek így James szemébe?
- És Regulus? Vele mi lesz? Õ is velünk jön?
- Nem. Õ azt mondta, másfelé megy. De a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rád, és én így is fogok tenni…
De Bella egyáltalán nem volt biztos abban, hogy Sirius állni tudja majd a szavát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése