Mr. Lestrange és Rabastan aggódva léptek oda a kétrét görnyedt, száját törölgető Bellához.
- Mi történt? – kérdezte riadtan Rabastan, tekintetével aggódva mérve végig a sápatag lányt.
- Jól vagyok, tényleg, csak kicsit meglepődtem, nem lényeges! – felelte Bellatrix zavartan.
- Ártalmatlan összehúzódás volt – magyarázta Rodolphus fontoskodó képpel. – De nyugalom, se neki, se a kicsinek nem esett baja! Most viszont jobb, ha megyünk, Bellám!
Azzal seprűre ültette feleségét, és hazaröptette. Szerencsére az út során nem merültek fel komplikációk. Bellatrix jól vette az akadályokat, egyszer sem kellett megállni miatta.
Később, már a szobájában a lány komoly arccal fordult férje felé.
- Nem akarsz mondani nekem valamit, Roddy? Olyan feszültnek tűnsz, talán valami baj van? Mondott rólam valamit a gyógyító, amíg eszméletlen voltam? Mert ha igen, akkor arról nekem is jogom van tudni…
Rodolphus háttal állt neki, és töprengve bámult ki az ablakon. Sipor éppen az utcát söpörte. A fúriafűz-seprű mérgesen sziszegve dolgozott a több hetes állott poron, a manó pedig munka közben jó nagyokat, nedveseket tüsszentett.
A férfi lassan Bella felé fordult.
- Hiba volt azt kérnem, hogy nyeld le anyám sértéseit…
- Azért kérted ezt, hogy magamba fojtsam az indulataimat, és hogy így elvetéljek? – kérdezte a lány sírós hangon, talárja ujját gyűrögetve.
A férfi nem állta a tekintetét, ezért inkább visszafordult az ablak felé. Odalenn Sipor éppen rongyos ingébe fújta az orrát.
- Mégsem akarsz gyereket, ugye, Rodolphus? - Bella az alhasára tette a kezét, és simogatni kezdte domborodó pocakját.
- Én szeretlek titeket – bizonygatta a férfi, de szinte csak suttogott.
- Hiszem, ha látom! – emelte fel a lány ingerülten a hangját.
A férje mérgesen kapta oda a fejét.
- Bella, már megint idegeskedsz! Emlékezz, mit mondott a doktor! Nyugalomra van szükséged! Talán keress valami hobbit, vagy jótékonykodj!
- Ne szólj bele az életembe, Rodolphus!
- Ahogy akarod… Te vagy a főnök! – A férfi elvigyorodott, és két lépést tett Bella felé.
- Szóval jótékonykodjak? – A lány is elmosolyodott a valószínűtlennek tűnő ötlet hallatán.
- Látod, megnevettettelek! Talán többet kellene veled lennem, ha már egyszer ennyire jó hatással vagyok rád!
- Arról szó sem lehet, te Humor Harold! – Bella teljesen megenyhült, de felhőtlen jókedvére hamar árnyék borult.
- Ugye holnapra kaptál feladatot a Sötét Nagyúrtól?
Rodolphus szája széle megrándult a gondolatra.
- Hát igen, de lemondhatom…
- Ne tedd!
- De én inkább veletek maradnék!
- Végezd csak a munkádat, én úgyis a Grimmauld térre készülök, hogy beszéljek apámmal.
- Ne kísérjelek el?
Bellatrix elgondolkozott az ajánlaton.
- Ha akarsz… - Azzal végigsimított a hasán, és felsóhajtott.
- Megint fáj a hasad, Trixy?
- Nem vészes, csak épp…
- Mi a baj, kicsim?
- Roddy, én meggondoltam magam! Már nem akarom ezt a gyereket…
Rodolphus mintha meg se hallotta volna felesége szavait, csak rákezdett a mondókájára:
- Úgy várom már, hogy lássalak igazán hatalmas, dinnyényi nagy hassal!
- Ezt most gúnyolódásból mondod?
- Nem, ez az igazság! Képzeld csak el, nemsokára a kicsi már itt fog rohangálni a házunkban…
Bellatrix elképedve bámult a férjére.
- Nem hallottad, amit mondtam? Nem akarom ezt a gyereket!
- Hát persze, drágám! – Rodolphus elnéző mosollyal nyugtázta felesége kijelentését. – És ha szabadna megtudnom, mi az oka ennek a hirtelen pálfordulásnak?
Bellatrix legszívesebben ököllel törölte volna le a gúnyos, elnéző vigyort férje arcáról, de türtőztette magát.
- Ha megszülöm a babát, többé nem lehetek halálfaló. A kicsivel kell majd foglalkoznom, így nem marad időm a Nagyúr parancsainak teljesítésére.
- Te vagy az anyja, Bella, neked kell itthon maradnod vele! Ez a rend, ennek így kell történnie! Remélem, nem várod el tőlem, hogy én maradjak itthon etetni, pelenkázni, gügyögni az aprósággal!
- És velem mi lesz? Én is halálfaló vagyok, ezt nem veheted el tőlem! A Nagyúr számít a szolgálataimra…
Rodolphus tagadólag ingatta a fejét.
- Látod, Bella, itt a bökkenő! Szerinted a Nagyúr most miért nem ad neked feladatokat?
- Hát mert… - Bellába villámként hasított a felismerés.
- Rájöttél, ugye? Nem a terhességed miatt! A harmadik trimeszterig nyugodtan dolgozhatnál halálfalóként, de a Nagyúr már régóta hanyagolja szolgálataid igénybe vételét!
Bella arca elfehéredett.
- Ennyire haragszik amiatt, hogy teherbe estem?
- Ezt én nem tudhatom… De a Nagyúrnak tisztában kellett lennie azzal, hogy ez előbb-utóbb be fog következni. Hiszen ő, és a többi halálfaló is egyfolytában biztatgattak az utódnemzésre!
- Akkor én már igazából nem is vagyok halálfaló? – kiáltott fel Bella szenvedéssel teli hangon.
- Halálfaló voltál, most terhes vagy. Ennek ez a menete. Nem kapsz több feladatot. De mivel te voltál az első női halálfaló, ezért a neved örökre fennmarad, ott lesz majd a krónikák lapjain…
- Kitörölheted azokkal a lapokkal!
- Ne légy közönséges, Bella! Tudhatnád, hogy a babák már az anyaméhben hallják a hangokat…
- Szóval mindenki azt várja el tőlem, hogy így, állapotosan vonjam ki magam a forgalomból egyszer és mindenkorra?
- Ne vedd ezt így a szívedre, kicsim! Nő vagy, ez az élet rendje, ezt így kell elfogadnod! Én dolgozok, és eltartalak, te pedig gyerekeket szülsz, felneveled őket, vezeted a háztartást…
- De hát, hogy teheti ezt a Nagyúr velem? Miért? Mivel érdemeltem ezt ki? – A lány kezei ökölbe szorultak. – Hát csak ennyit érek? Ennyi volt az életem?
- Azt hittem ismered a dörgést, Bella! A szüleid nem világosítottak fel a dolgok menetéről?
- A dolgok menetéről? – Bellatrix szemei villámokat szórtak. – Milyen tapintatosan fogalmaztál! Mit is kellett volna tudnom? Hogy majd átvernek? Hogy majd bolondot csinálnak belőlem?
- Ne izgasd fel magad! Árthat a babának!
A lány indulatosan felpattant az ágyról, és fenyegetően megindult Rodolphus felé.
A férfi ijedten hátrált, közben erőtlenül hápogott. Bella az utolsó pillanatban kikerülte, és az ablaknál kötött ki. Nekitámaszkodott a keretnek, és jobb kezének körmeivel kaparászni kezdte a farámát.
Odakinn időközben Lupina csatlakozott Siporhoz. Leguggolt, és egy óriás homlokcsontjából kifaragott antik szemétlapátot tartott manótársa elé, amelyre Sipor kedélyesen söprögette rá az utcai szemetet.
- Ezek szerint, ha halálfaló akarok maradni, akkor nem szülhetek gyereket.
- Igen, lényegében véve így működik a rendszer, és ez ellen nem tehetünk semmit sem – mondta Rodolphus immár nyugodt hangon. – Tudod, a hagyományok, az ősi örökségünk…
- Teszek a hagyományokra!
- Ne beszélj így, kedvesem! Különben is, a kicsi már úton van; nem tehetsz mást, mint hogy beletörődsz a megváltoztathatatlanba!
Bellatrix aznap este a nappaliban tért nyugovóra, mivel nem volt hajlandó a férjével egy ágyba bújni. Próbált elaludni, de nem bírt, inkább végigpityeregte az éjszakát.
Hajnalban Rodolphus felébredt felesége sírására, és kibotorkált hozzá a nappaliba.
- Bella, ne sírj már! Nem tudok aludni tőled!
- Menj innen, soha többé nem akarlak látni!
- Ne gyerekeskedj már! Na, jó, tisztázzuk a dolgokat! Nem kaphatsz meg mindent az életben! Választanod kell: vagy ez, vagy az! Karrier, vagy gyerek! Jó lenne, ha belenyugodnál végre, nem itatnád annyit az egereket, és hagynál végre aludni, a francba is! – veszítette el hirtelen a türelmét a férfi.
- A halálfaló létet választom, ez nem is kérdéses! – Bella hangjából sütött a szilárd elhatározás. - De a Nagyúr sosem engedné meg, hogy elvetessem a gyereket! És ez a mi világunkban amúgy is nagyon kockázatos. A bájitalok nem mindig hatásosak, ellenben a varázsigékkel, amik viszont százszázalékos megbízhatósággal tüntetik el a nemkívánatos gyerekeket. És annak is megvan az esélye, hogy a magzatelhajtás közben megsérülök odabenn, és akkor aztán soha többé nem eshetek teherbe. Bár ennek is meglennének az előnyei…
Rodolphus egy darabig hallgatta felesége monológját, de aztán nem bírta cérnával, és inkább kiment a konyhába legurítani némi feszültségoldót. Fél literrel a gyomrában, és teli pohárral a kezében tért vissza, és még sikerült elkapnia Bella szónoklatának a végét.
- Szóval inkább a gyilkolászás, mint az anyaság… - A férfi hangja megremegett.
- Igen, ezt akarom! – jelentette ki Bellatrix határozottan, bár igazából maga sem hitte el azt, amit mondott.
Hiszen végül is egyedül csak Voldemort miatt választaná a halálfalói létet. Mind ez ideig ő volt a legfőbb prioritás az életében. Az alfa és az omega. A kezdet, és remélhetőleg a vég is.
De ebbe a törvényszerűségbe mostanában egyre inkább kezdett bezavarni valami.
A szíve alatt hordott élet.
A lelke mélyén egyre inkább úgy érezte, hogy a gyereke is tudna ugyanolyan fontos lenni számára, mint ura és parancsolója, és ez a felismerés teljesen megrémítette.
Valami növekszik benne, valami, ami képes elválasztani őt a Mágustól.
Nem, nem lenne képes elvetetni a gyermekét, még a Nagyúr parancsára sem, és a Voldemortnak történő ellenszegülésnek már a lehetősége is összezavarta, és rettegéssel töltötte el.
- Eszedbe ne jusson elmenni az angyalcsinálóhoz! – Rodolphus nyelve kezdett összeakadozni. Nagyot kortyolt az italából, majd kissé megtántorodott. - Az a gyerek az enyém, és amíg akarom, megtartod, világos?
- Halálfaló akarok maradni! – vinnyogta erőtlenül Bella, és sírva borult az ablakpárkányra.
Részeg férje ettől könnyekig meghatódott, és imbolyogva, megbicsakló hangon vigasztani kezdte.
- Reggel kitalálunk valamit, rendben? Most pedig aludj szépen, hosszú még az este!
Rodolphus azonban nem tartotta be az ígéretét, ugyanis szörnyű másnapossága miatt reggel cserben hagyták az értelmes gondolatok. Még akkor sem volt teljesen magánál, amikor már Cygnus előtt állt feleségével.
- Mit szeretnétek elmondani nekem? – kérdezte apósa érdeklődést mímelve.
- Apa, terhes vagyok – jelentette be Bellatrix közömbös hangon.
- Nahát, tényleg? Ez nagyszerű hír! – örvendezett kissé feszülten Cygnus, ami nem csak Bellának, de még Rodolphusnak is feltűnt. – Mondd csak kislányom, beszélhetnék veled kettesben egy percet?
Bellatrix vállat vont.
Felment apja után a lépcsőn, és követte őt az emeleti dolgozószobába. Cygnus le sem ültette, e helyett egyből a tárgyra tért.
- Bella, én tényleg, szívből örülök annak, hogy sikerült teherbe esned, de biztos vagy abban, hogy Rodolphustól van a baba?
- Igen, minek nézel te engem? – kérdezte a lány felháborodva.
- Erre inkább hadd ne válaszoljak! – jegyezte meg a férfi.
- Pontosan tudom, hogy kitől estem teherbe! – kiáltotta a lány, azzal sértődötten kiviharzott a szobából.
- Megbeszéltétek, amit kellett? – kérdezte odalenn Rodolphus, fájdalmas grimasszal masszírozva a halántékát.
- Mondhatjuk…
- Na, akkor én megyek is, nem vagyok valami jól! – A férfi talárja belső zsebéből előhúzott egy muglibőr kulacskát, és nagyot kortyolt belőle. – Kutyaharapást szőrivel, ugye, apuka?
A lépcsőn lefelé tartó Cygnus gúnyosan elmosolyodott, majd a bejárati ajtóhoz kísérte heherésző vejét.
Bella eközben a folyosó félhomályában bóklászott. Itt szólította meg őt váratlanul Walburga néni a falfestményről.
- Nocsak, nocsak! A kis Bellatrix terhes! Na, és ki a szerencsés apa?
- Rodolphus Lestrange – hazudta bele Bella a sötétségbe.
- Kedveském, én megérzem ám a mocskos vér szagát! – A néni hangja alattomosan sziszegve csúszott végig a folyosón.
- Ez az igazság! – erősködött Bella erőtlenül.
- Bella, nagyon komoly a helyzet! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Cygnus hangja, bár Bella nem bírta kivenni apja sziluettjét a feketeségben. - Nem fogunk kitagadni, ha aranyvérűtől, vagy netán a Nagyúrtól van a gyerek. És ne félj akkor se, ha sárvérű az apja! Elvetetjük neked! Walburga ismer praktikákat, és bár jelenleg helyileg kötve van…
- Rodolphustól van a gyerek, és meg fogom tartani! – kiáltotta a lány indulatosan, és szinte kimenekült a szülői házból.
Lihegve ért a Lestrange-villába. Majd felrobbant dühében. Úgy érezte, muszáj valakin kitöltenie a dühét.
- Lupina! Gyere ide!
A manó gyanútlanul botorkált elő a lépcső alól.
- Crucio! – sziszegte Bellatrix, a foszladozó ruhájú lényre szegezve a pálcáját.
Pár percig nézte csak Lupina szenvedését, aztán egy tiltott szóval, és egy pálcasuhintással véget vetett a manó életének.
Ezután kiment a kertbe, letelepedett a Voldemort-szobor tövébe, és gyengéden megérintette a hűs márványt.
- Miért tetted ezt velem, Nagyúr? Megbíztam benned, de te elárultál, és eldobtál magadtól!
Úgy egy órát töltött el odakinn, számot vetve lehetőségeivel, aztán bement a házba.
Időközben Sipor már biztonságos helyre rejtette Lupina tetemét, és feltakarította az árulkodó nyomokat is.
Bella elgondolkodva lépett be a hálószobába, ahol nagy meglepetés fogadta.
Rodolphus egy babasarkot varázsolt oda a kicsinek kisággyal, babaszekrénnyel, baldachinnal, babaruhákkal, rugdalódzóval, babatörölközőkkel, babajátékokkal, pelenkákkal, pólyával. A kiságyon egy levelet hagyott, amit a lány rögvest el is olvasott.
„Drága Bellám!
Ne haragudj, de ma elég későn érek haza, mivel feladatot kaptam a Nagyúrtól! Kárpótlásul beszereztem a babaholmikat, így ezekkel sem kell már vesződnünk. Remélem tetszenek, de ha nem, még mindig átvarázsolhatjuk őket!
Szerető férjed: Rodolphus”
Bellatrix lefeküdt az ágyra. Gömbölyded pocakját simogatta, és mélyeket lélegzett. Úgy vélte, épp most fordul végre jóra a sorsa, éppen úgy, ahogy a baba fordul meg a hasában.
Elmosolyodott, ám ekkor hirtelen kopogtattak.
Ki a fene lehet az, épp ilyenkor? – szitkozódott fennhangon.
Nyögve feltápászkodott, és derekát tapogatva a bejárathoz csoszogott.
Indulatosan szélesre tárta az ajtót.
Perselus Piton állt előtte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése